Azt álmodtam, hogy egy általános iskola és gimnáziumban vagyok, talán egy 12 osztályos gimnáziumban. Ön az egyik tanárom és nagyon jól érzem magamat az iskolában. Ön szervez mindenféle diákprogramokat és nagyon bátorító minden diákkal és szívesen veszek részt rendezvényeken. Voltam például szavaló versenyen és a szalagavatón is részt vettem. Az maradt meg, hogyha nem is nyertem a szavazóversenyen, jól vettem rajta részt, nem paráztam a szavalástól, tudtam szavalni. A szalagavatón is részt vettem, a táncon is és hogy jó volt. Ez volt talán a legfontosabb részlete, hogy Ön abban a gimnáziumban tanár volt és nagyon odafigyelt és nagyon jó programokat szervezett a diákoknak és végig kísért mindenkit az iskolai pályájukon.

Valószínűleg azért lett ennyire hangsúlyos az álmomban a szavalós rész, mert elkezdtem úgy tanulni illetve úgy szöveget leírni, hogy használom a telefon élőbeszéd felismeréses funkcióját és azt vettem észre, hogy sokkal nehezebb elő  szóban, összeszedetten fogalmazni és ezt gyakorlom most, hogy ugyan úgy tudjam magamat kifejezni beszédben, mint ahogy írni tudok.

G-vel is beszéltünk délután, kérdeztem, hogy milyen volt neki, hogy lementem és együtt voltunk a barátaival?
G. kitérő választ adott, annyit mondott, hogy örült, hogy láthatta a barátait, volt akivel rég óta nem találkozott.
Befizettünk egy Ferihegyi sétára még februárban, ami most szombaton esedékes. Szóltam neki, ő már el is felejtette. Egyeztetni próbáltam, inkább hárított, hogy majd később.

A Renegát bekopog a tudatomba, csak annyit mond, hogy van egy közös sémánk G-vel: csökkentértékűség.

Hétvégén Pécsett vagyunk G-vel és a barátaival együtt, a barátai mind nagyon jó fejek voltak, G.-t is jó volt a saját közegében sokkal lazábbnak látni.
Ami viszont nem volt felettébb felemelő, hogy úgy éreztem egy fal van közöttünk és legszívesebben levegőnek nézne: elült mellőlem, nem ért hozzám, nem beszélt hozzám, de riadtan nézett rám meg a barátaira, ha velük jókat beszélgettem.
Egy ponton az volt a benyomásom, hogy zavarja, hogy a barátaival jól érzem magamat.
Este dumcsiztunk lefekvés előtt, kérdeztem, hogy a szüleinél mi lesz a program?
Azt mondta, hogy ő ilyenkor hazamegy és a kutyasétáltatást leszámítva elvan a szobájában és gépezik, vagy játszik.
Kicsit bevillant, hogy G. is olyan, mint P. csak talán a mértéke kisebb.
Az is beugrott, hogy most már ez a többedik alkalom, hogy ilyen típusú férfiakat vonzok be és mi dolgom lehet ezzel.
Kicsit kérdeztem, hogy megszokásból megy haza, vagy a szülei miatt?
Azt mondta, hogy megszokásból, meg jobban érzi magát Bólyon, jobb a levegő minősége és amit anyukája főz, finomabb, mint az átlagos kifőzde Budapesten.
A barátai nagyon szerették volna, ha lemegyünk többet Pécsre, bennem is lettek ambíciók, hogy próbáljunk kicsit változatosabb dolgokat csinálni együtt, ha nem is tudunk többet találkozni, kicsit mozogjunk szélesebb spektrumon.

A. is írt végül, hogy valóban nem kezeltük a legjobban a helyzetet. Ő azt emelte ki, hogy sokat változtunk és a régi énünk talán spontánabb volt, s reméli jól telt a hétvégém és nincs haraggal irántam.
Nekem erre az ugrott be, hogy de régen is voltak ilyen helyzeteink, amiben vagy a megszokás vagy a megszökés narratíváim aktiválódtak, S hogy ez most sem történt másként. Így próbálom magamat figyelni, hogy az ilyen helyzeteket mi generálja, eszkalálja bennem és hogy milyen más opcióim lehettek volna. Közben persze azt is validálom magamban, hogy továbbra sem csak rajtam múlik, hogy egy helyzet jól megoldódjon, de azon dolgozhatok, hogy előbb felismerjem miben vagyok.

Fehér szobában vagyok, az ajtón kijön egy feketeörvény, tovább megy, majd kilebeg egy pici fekete sakk figura, a király, majd egy tigris jön, a tigris fáradt, örül a simogatásnak, visszamegyek vele a baloldali ajtón, fekete hajfonákokba gubancolódok és felfelé húzom magamat ...spirálosan, körbe fonnak a hajszálak, kifeszülnek a karjaim, holló vagyok, átrepülök a ködön és látom a kis házat, kint a fekete medvével.
Újra a fehér szobában, vörös rózsa nyílik a kezemben, megszúr, vércseppem hullik alá,  a vércseppből vörös korallokként újabb vörösrózsák nyílnak, bidéjükben gyertyaláng gyúlik, a kezeim közé veszek egyet, majd a lángot a gyomromhoz ölelem és a hasam hideg szorongásának helyébe melegség szökik.
A jobb oldali ajtó fehér márványkapuvá válik és szabályosra faragott fehér márványtömbök lebegnek át rajta, felfelé nézek, víz alól nézem a fehéren izzó és csillogó napot, kidugom a kezemet a vízből, teret váltok és én leszek az, aki víz felszínéhez nyújtja a kezét, hogy szomját oltsa, hajamból még ömlik a víz.
Fehér nyers emberi alakzattá válok és horizontális szeletekre szakadok, kíváncsian magamba nézek, de csak tejfehérséget látok.

Álmodtam.
Annyi maradt meg, hogy valamit elloptak tőlem, megtalálom a tolvajt, egy fiatal világos hajú lány. Az órámnak a különböző színű szíjait lopta el, de belül azt éreztem, hogy az időmet tulajdonította el.
Próbálom vele elismertetni, hogy ez bűn és validáltatni vele a haragomat, de nem érti a felháborodásomat.

A munkahelyemen felmondtam, főleg D. szemét húzásai miatt, nagyon sokat csicskáztatott, meg rémségeket mondott, illetve a kiszámíthatatlan környezet, apátia és kilátástalanság miatt. Írtam egy szuper CV-t barátok segítségével, keresek munkát, de közben örülnék egy hónap nyuginak, rengeteg pénzt tettem félre az elmúlt fél évben, szóval elvileg minden rendben, gyakorlatilag azért parázok egy kicsit.
Rengeteg düh van bennem D.-vel kapcsolatban, semmi durva, csak morálisan szeretném lealázni azért a sok szemétségért, amit csinált.
Ez egy kicsit néha jó érzés, úgy érzem hogy kihányom ezt a sok negatív érzést magamból fantáziákban, de a kontrollt is érzem, hogy nem fogom rázúdítani, s a tanulság, hogy a jövőben jobban kell képviselnem önmagamat. Rossz is, mert meglepő, hogy ennyire mély és intenzív negatív érzések főttek bennem.
Valahol meg érdekes, hogy hónapokat sanyarogtam, hogy amikor eljön ez a pont, az anyagiak ne tartsanak vissza.

G.-t megint utálom. Intimitás közben úgy megszorította a mellemet, hogy még most is fáj. Azonnal rászóltam, abbahagyta, bocsánatot kért, én meg gondolatban véres-pépesre vertem volna a fejét két másodperc erejéig.
Magamban gondolkodom, hogy ez vajon a winnicotti rossz anyai mell projektálódott-e felém, amit szét akart trancsírozni, én meg gondolatban a tehetetlen agressziót, vagy csak túl gondolom megint.
Felírom, hogy erről kéne tudatosan beszélgetni, mármint nem az anyai mellről, hanem, hogy mennyire van tudatában annak, hogy ezzel fájdalmat is tud okozni és nem szeretném, ha olyan dolgokat csinálna, ami nekem fájdalmat okozhat.

24/02/10
I am a person of my own and not a lesser person.

24/02/14
Maybe I need someone to hate, more than to love.

24/02/15
How do you go against your own development?
Maybe my need to hate stems in the past.
Maybe I am still afraid, that no-one wants me.

24/02/19
Maybe I learnt no thing worths saving.
I am willing to unlearn that lesson.

24/02/20
The determination to avoid the state of hunger. Avoid the state to be in need.
Controversy arises.
There is the need to be remembered and to be hold in loving memory.

Az Olvasókörre készültem, referátum volt pár fejezet A Generációk harca a figyelemért c. könyvből és ez eszembe juttatta azt a cikket, amit pár éve kezdtem el olvasni és fordítani "The missing and the mutilated eye in contemporary art", ami egy 1960-as években készült írás a témában, sok minden egyéb mellett ezt is elővettem és Giorgio de Chirico festményei "the two sisters" és a "the painter's family" elgondolkodtatott, hogy talán nem is a generációk harca folyik a figyelemért, hanem generációkon keresztül halmozódik a figyelem és az egymás köztiségnek egy olyan sebe, sérelme, valami szentségesnek a megsemmisülése, ami valós énünket képernyők, objektívek és véget nem érő információáram mögötti bujkálásra kényszerítette.
Végig néztem a festő összes képét és elsírtam magamat rajta.

Sokszor jut eszembe az a kép, hogy levetném magamat az erkélyről és csak zuhannék, ilyenkor tudom és érzem, hogy túlterhelt vagyok. Néha tovább képzelem, a zuhanás a tengerben érne véget, alámerülnék, először hideg, sötét és mély, aztán lebegés, lelassulás és valakinek az ölébe érkeznék... Az ősanyáéba, s ő lágyan ringatna, erre a képre általában megszűnik a bennem lévő feszültség, kicsit megkönnyezem magamat és elalszom.

12/04
Fejfájásos migrénben és hányingerben vagyok már pár napja. Munka után Zsófi szervezett egy drámapedagógiai csoporteseményt a pályaválasztásról, elmentem rá, mint résztvevő, nagyon jó volt. Egy Júlia nevű táncoslány életébe tekinthettünk bele és formálhattuk a döntéseit, Békéscsabán élt egy vak kishuga van és Franciaországba kapott ajánlatot táncolni, de az édesanyja nem akarta, hogy itt hagyja a családját, a biztosat a bizonytalanért.
Én egyszer az ambiciója voltam, ami utat nyit neki Franciaországig, máskor a nyomasztó anyát formáltam meg.
Az első megosztásom az volt, hogy tele vagyok ambicióval és pozitívitással, hogy nem értem mégis miért bizonytalanodok el a magánéletemben. Összegzéskor azt mondtam, hogy bár volt opció, hogy Budapesten maradjon a lány, mint köztes megoldás, nekem olybá tűnt, hogy annál erősebb lett a külföld opció, minél jobban kirajzolódott, hogy az anya egyáltalán nem érti és nem támogatja a lányát.
Majd azt is megosztom, hogy így a külföldre menés a tehetetlenség és eszköztelenség szinonimája lett.
A csoport után oldódott a fejfájásom, Zsófival csak lepacsiztam és hazamentem.

Azt álmodtam, hogy egy nagyon szép kirándulóhelyen járok.

I. megköszönte a múltkori csoporttámogatást, nem merte elkezdeni a csoportját, mert kétségek gyötörték, kiemelte, hogy az ahogy bátorítólag megérintettem a vállát az nagyon sokat adott neki.

D.-ből is előjön valami probléma, hogy mindig itt jön rá a fejfájás, mert itt valami nagyon koncentráltan van, először E. reagál rá. Majd nekem eszembe jut az a mozgásos alkalom, amikor azt láttam, hogy D. jön és mindenki kitér előle én pedig azt gondoltam, hogy D. jönni akar, akkor had jöjjön. Összeért a vállunk és tettünk együtt 2-3 forgást,.majd szétváltunk.
Mondom is D-nek, hogy nekem most ez jutott eszembe, meg most is kérdezném, hogy tudja-e engedni azt, aminek jönnie kell?
D. elmondja, hogy a 20-as évei meg az akkori párkapcsolati megélése miatt nem mer tervezni az életével.
Kérdezem ez az a párkapcsolat, ami az indiai út után történt?
D. mondja, hogy igen.
Kérdezem tőle, hogy nem kell válaszolnia rá, ha nem akar, de mi is történt ott Indiában?
D. mondja, hogy nem akar részletekbe menni, drogot fogyasztott és rosszul sikerült. Majd hosszabban elmondja, hogy utána kezdte azt érezni, hogy nem mer tervezni, hogy eltűnt az a része, aki tenne, megcsinálna dolgokat, mert valamiért az lett a megélése, hogy a tevéssel közelebb kerül a halálhoz és ezzel nem tud megbirkózni. Itt E. veszi át a beszélgetés fonalát.
Egy ponton újra becsatlakozom, elmondom, hogy sajnálom, hogy ennyire rossz tripje volt, behozom a képet az én tripemről a Fekete-tenger partján, Dakinin, hogy nekem az volt a megélésem, hogy milyen nehezen vesszük észre a vadvirágokat, pedig gyönyörűek és hogy ott azt éltem meg, hogy minden az élet része, én is, a vadvirág is egy ezüst szálon tartozik az élet folyamához, ha meghalok, ha a Föld is elpusztul, akkor is az élet leheletéhez tartozunk és valahol, valamilyen formában az élet mindig utat talál magának.

E. is segít még D.-nek, aztán Zs.kezd el beszélni, ő  laptopról van, nem tudok Zs-re figyelni, mert csak zsibogásnak hallom az egészet, azt látom, hogy D. félájultan támaszkodik/alszik a székben. Én is behunyom a szememet és koncentrálok. Igazándiból nem tudom mit csinálok, feszültség és fájdalom van a mellkasomban, dobog a szívem, kellemetlen, igyekszem kifújni. Egy ponton azt érzem, hogy rendben van, még időben elkapom Zs. mondatait, hogy tudjak rá reflektálni, egy ponton pedig betakarom D. vállát és hátát egy pléddel.

Az utolsó 15 percben E. rám tereli a szót, hogy beszéljünk az én folyamatomról, mondtam, hogy már lezártuk, mindent megbeszéltünk.
Kérdezi, hogy úgy vette észre ma kerülöm a szemkontaktust, nézek rá, D-re, aki közben megelevenedett, D. megszólal, hogy ő úgy vette észre, hogy sokat néztem a szemébe és nem kerültem a szemkontaktust.
E.re próbálok úgy nézni, kérve, hogy ne cidrizzen.
E. kedvesen folytatja, hogy ő úgy látja, mintha kedvem szegett lennék, hogy mi volt a nehézségem a saját csoportomban, vagy mit éltem meg kudarcnak?
Könnybe lábad a szemem, mondtam megint, hogy a hetedik alkalom, G-vel valamiért nagyon megviselt mégha jól is csináltam, meg nem gondolom az egészet kudarcnak, a hatodik alkalom miatt az egész megérte.
E. megkérdezi, hogy mi volt a nehéz G-vel kapcsolatban, újra elmondom, hogy az affekt, vagy nem tudom minek hívjam, ami a megosztása után, közben elszabadult, hogy úgy éreztem, mintha valaki teljes erőből adna hátulról egy nyaklevest. Hogy nem tudtam sem magamat, sem őt, sem a csoportot megtartani ebben.
Erzsi végig veszi velem megint, hogy mi történt, hogyan reagáltam, mi történt utána, stb. Elmondom megint, hogy próbáltam levegőt venni, láttam, hogy a csoport is készen van, valahogy kipréseltem magamból azt a visszajelzést, hogy Geri próbálja elmondani a barátainak is, hogy ez az, amiben benne van, ne szigetelje el magát, alkotás után meg nagyon jó visszajelzést kapott, blabla.
Erzsi mondta, hogy ez mind nagyon jó, mindent jól csináltam. Mondtam Erzsinek megint, hogy ez oké, értem, de én ezzel nem tudok mit kezdeni, hogy konkrétan így éltem meg, valós fájdalomként, hogy én nem tudom magamat a nyugalom szigetéről, távolból nézni, hogy ez történik. Nekem ez tényleg olyan volt, mintha valaki adott volna egy nyaklevest.
Erzsi kisebb-hosszabb kitérővel elmondja, hogy ez majd kialakul, egy ponton én is belátom hogy nagy fába vágtam a fejszémet valószínűleg, mert több éve csoportozok, velük, Mártival is, vannak néha nagy feszültségek, de az a csoport szinte csak abból állt és erre nem voltam felkészülve.
Erzsi újra elmondja, hogy van ilyen, sok gyerekkori nehézséget megéltem, próbáljam meg magamban tudatosítani, hogy ezeknek már vége, nem azt mondja, hogy nyomjam el ezeket a dolgokat, hanem csak tudatosítsam, hogy már felnőttem, veregessem magamat vállon, jól csinálom a dolgokat, érzékeny vagyok másokra, jó meglátásaim vannak, rendkívüli érett gondolkodásmódot mutattam nem egyszer, csináljam bátran dolgokat.

Álmodok.
Egy kis vidéki diszkontban tálalom magamat, sorba állok, de azt veszem észre, hogy Ön van a pénztárnál, ijedten kiállok a sorból és egy árupolc tövében gubbasztok.
Két kislány keveredik mellém, a kisebbik, 6-8 éves forma, hasonlít a húgomra, csak sötét a haja, megkérdezik mit keresek itt, lassan záróra van.
Mondom, hogy valaki olyasvalaki áll a pénztárnál, aki biztosan nem venné jó néven, hogy itt vagyok.
A nagyobbik lány is beszélni kezd, ránézek, hogy ő az Ön lánya.
Ráripakodok, hogy ő csak meg ne szólaljon, ha Ön rájön, hogy te is itt héderegsz mellettem, biztosra vehetem, hogy bajban vagyok.
A nagyobbik lány megszólal, hogy az anyám csak az anyám.

Schnitt.

Egy autóban vagyok és vezetek, a húgom nézi a térképet, tanakodunk, hogy merre is kellene menni.
Anyuval beszélek telefonon, hogy merre is van a szülőfaluja, meg egyébként nem kéne neki is velünk jönnie?
Anyu kimagyarázza magát, hogy neki miért is nem lehet, mérges vagyok rá, én is és a húgom is letoljuk, hogy ha csak kifogása van mindenre, akkor a jövőben oldja meg csak ő a saját problémáit és ne vonjon bele minket. Megállok az autóval, a húgom kérdezi, hogy akkor most mi legyen? Ránézek a térképre és azt mondom, hogy ez a fajta térkép nem jó nekünk, topográfiai térkép kell a környékről. Lapozok egyet, s mutatom neki a domborzati elemeket. Egy olyan települést keresünk, amelyet krátercsapás ért. Tehát domborzatliag koncentrikusan mélyül, de az Alföldön vagyunk, szóval nem a föld mélyülését fogjuk látni, hanem a talajvíz előtörését, íves tóképzödmények és kiálló szikladarabokat keresünk, mondom neki.
A húgom ránéz a térképre, azt mondja van egy pár. Újra elindítom az autót, annyit válaszolok rá, hogy remélem tudsz úszni.

Schnitt.

Végül beállok a sorba, mert már tényleg záróra körül van,  Ön észrevesz és szúrós szemmel rám néz.
- Ön meg mit keres itt? - kérdezi tőlem szigorúan.
A bal kezemben szorítok valamit és elenged, egy marék rízs szórodik a diszkont csempéire. Lenézek a szétszórodott rízsre, visszanézek Önre és visszafutok a polcok közé.

Schnitt.

Átúsztunk egy folyót, egy régi parasztházba nyitok be. Ódon mégis olyan, mintha lenne benne élet.
Egy kislányt találunk benne, cserfes, melegséget áraszt mégis fura, övé a ház és az idők kezdete óta itt van.
Leül egy lócára, azt mondja itt egyszer felperzselődött minden. Felhúzza egy kicsit a szoknyáját a térde felett, s megfogja a kezemet és a bőrére rakja.
Meglepődöm, a bőre forró és olyan, a tapintása, mint a kenyér kérge - érdes.
Azt mondom neki, hogy ennek nem így kéne lennie.
Azt válaszolja, hogy ettől még így van.
Leugrik a lócáról, azt mondja esteledik, ideje az összes ajtót és ablakot bezárni.
Segítünk neki, az ablakok és az ajtók üvegből vannak, azt mondja a spalettát is húzzuk le.
Kérdezem miért?
Mert minden este jön a fekete medve, nem szép látvány, mondja a kislány.
Ahogy kimondta, a sötét kert végében meg is jelenik a medve, állati hangot kiadva üget az ajtó felé, dühöngve morog és tátja a száját a csukott ajtó előtt, döbbenten és némi ijedelemmel ráhúzom az ajtóra a spalettát.
Ennek a fele sem tréfa gondolom magamban.
- Most mi lesz, kérdezem a kislányt? - A kislány visszaül a lócára, egy kis faládikából játékokat vesz elő.
- Megvárjuk a reggelt, van kedvetek játszani?

Schnitt.

Egy teletömött kosárral beállok újra a sorba.
Ön szúrós szemmel néz megint rám, pasztelllilla kötött pulcsiban van.
Lehúzza a kosaramban található termékeket. Amikor egy fürt banánt csipog be a pénztárba megkérdezi szigorúan:
- Ön banánt vásárolni jött ide?
Mérges vagyok.
- Valamivel be kellett állnom a sorba. Én nem Ön miatt vagyok itt. Az anyám is innen származik, nem tehetek arról, hogy egy helyről származik Önnel, de nekem innen tovább kell mennem. - Előveszek egy megkövült lávagömböt és felnyitom.
- Ilyen dolgokat keresek. - A gömbön belül egy nagyon régi, de épp bőrcipő van, szalmával kitömve. Megint Önre nézek. - Tudom a dolgomat, ilyen dolgokat keresek, nem Önt és nem a lányát, tud segíteni? Van térképem is, Ön jobban ismeri ezt a környéket, én egy kicsit eltévedtem, ha bejelölné, hogy merre menjek, már itt sem vagyok. - Megnézi a dolgokat, majd arrébb rakja őket és ránéz a pénztárgépre, hogy 201 lesz.
Előveszem a bankkártyámat, becsipogom a pinkódomat, de elrontom.
Kérném vissza a terminált, hogy had próbáljam meg újból, elrontottam a pin kódot, ki tudom fizetni.
Ön azt mondja, ezt most kifizette a pénztárból. Jöjjek vissza holnap délután, április 1-jén megadni, amivel tartozom.
Mérges vagyok.
- Milyen április elsején? Ne nézzen hülyének! - Az órámra nézek, január van, 23, vagy 28... Mindegy is. - Január vége van, nem április. Várjon meg itt, kint van egy automata, veszek fel pénzt.
Ön azt válaszolja, hogy zárnia kell a boltot.
Kirohanok egy automatához, ami olyan, mint a régi kártyás telefonok. Egy fekete hajú srác beszél éppen telefonon olyan nyelven, amit nem értek. Gesztikulálok neki, hogy sürgősen pénzt kell felvennem.
Nevet, mond valamit külföldiül, azt gesztikulálja vissza gúnyosan, hogy persze, az én dolgom fontosabb mindenki másnál... De leteszi a telefont és helyet ad nekem. Beteszem a bankkártyámat és beütöm a pin kódomat, a szemem sarkából már látom, hogy Ön bezárta a boltot, s útnak indult.
Az automata kiadja a kártyámat, én sietve zsebre teszem és futni szeretnék Ön után.
A fekete hajú srác vállon ragad és az automatára mutat, hogy benne felejtettem a pénzt. Kiveszem, azt nézem, hogy ez végülis milyen pénznem? Rubel, euró, dénár, líra? Végül zsebre teszem és futnék Ön után, de nem tudom merre ment. Azt eszembe jut, hogy ez az Ön faluja, biztos mindenki ismeri. Megkérdezek egy idős nénit, de ő is külföldiül beszél. Mondom neki: M. Zs? És az ujjaimmal menést gesztikulálok. A néni mosolyogva bólint egyet és egy virágos utca felé mutat.
Teljes erőmből futok, arra gondolok, hogy ennek az egésznek a szürrealitását nehéz lesz megmagyaráznom.
Utolérem, lelassítok, nézem, hogy mit csinál.
Az egyik takaros udvar lakójával beszélget, majd elköszön tőle és átszegődik az út másik oldalára, egy kerítésen futó virágon igazít valamit gyengéden.
Ön mellé lépek.
Előveszem a pénzt a zsebemből és Ön felé nyújtom, azzal, hogy én nem szeretnék Önnek tartozni.

Kicsit mérgesen, de inkább szomorúan elveszi a pénzt tőlem. Körbe néz a virágos utcán. Én is körbe nézek.
-Ha Ön azt hiszi, hogy ez a munkám és ez a szerepem, akkor Ön teljes mértékben nem érti, hogy én mit csinálok és így nem tudok Önnek segíteni.
Ahogy ezt kimondja, teljes mértékben leforrázva érzem magamat és felébredek.

A-val találkozom a Napfényesben, pizzázunk, dumcsiztunk, végül úgy váltunk el, hogy ölelés helyett szinte ellökött magától, sírva mentem haza a buszon egy mély fájdalommal.
Otthon próbálom végig gondolni, hogyan alakult így a délutánunk.

Az utolsó témánk a ház volt, A. azzal nyitotta meg, hogy hát mindig aggódok a pénz miatt, az a ház csak viszi a pénzt a rezsiben. Nézek rá, hogy mivel le van kapcsolva minden, 250ft-ba kerül csak havonta a közüzemi díj.
A. újra neki kezd, hogy jó és azóta voltam-e lent? Szellőztetni, kertet rendbe rakni, bepenészedhet a fal és még sorol sokmindent.
Érzem magamon, hogy mérges leszek, koppintok egyet az asztalon és végül annyit mondok, hogy állapodjunk meg abban, hogy mi többet nem beszélünk a házamról.  Veszek egy nagy levegőt majd így folytatom: Rengeteg minden történhet, aminek negatív következménye lehet és nem szeretném magamat ezekkel nyomasztani.
A. újra neki veselkedik, hogy de nem bántani akar, felhoz régi dolgokat, hogy a Baross utcai albérletbe is vettem egy hűtőt, aztán amikor szétmentünk ott hagytam a főbérlőnek, még pénzt sem kértem érte, vagy B-nek odaadtam az egyik biciklimet. Hogy jó vagyok dolgok megszerzésében, de nem becsülöm meg azt, amim van.
Figyelmesen végig hallgatom, azt érzem, hogy valamiért haragszik rám, a saját feszültségemet kifújom folyamatosan. Gondolkodom, majd megfontoltan annyit mondok neki, hogy nem tudom, hogy most ez a konfliktus kettőnk között miről szól valójában.
A. idegesen visszakérdez, hogy mit gondolok, miről szól? Megismétlem, hogy sajnos nem tudom. Azt érzem, hogy mérges vagy rám, ha tudod, hogy mivel bántottalak meg... Mond el.

A. mérgesen azt mondja, nem mérges rám. Mennie kell edzenie, elmegy fizetni.

Amikor visszajön még annyit mondok neki, hogy a hűtőt azért vettem, mert a főbérlő által biztosított hűtőszekrény kicsi volt és rohadt szét és így lehetett a helyzetet a legegyszerűbben megoldani, hogy vettem egyet, s nem azon gondolkodtam, hogy majd ha szétmegyünk kifizeti-e majd nekem  a főbérlő és ezen veszekedjek vele, amikor ezt leszámítva korrekt volt a kapcsolatunk.
Az emberi kapcsolatok nekem most fontosabbak, aggódhatnék a házon és lemehetnék minden hétvégén, hogy biztosan minden rendben legyen, de közben nekem most fontosabb a Szilvi, az unokaöcséim, a párkapcsolatom, a barátaim, a kis projektjeim. Örülnék, ha egy nap 48 órából állna és nem kéne aludnom, de sajnos nem így van.
Látom A.-n, hogy frusztrált, elővesz a hátizsákjából egy tábla kókuszos csokit, s odaadja, hogy ezt még Svájcból hozta, csak elfelejtette odaadni.
Leforrázva érzem magamat.
Az épületből kiérve kérdezi, hogy melyik az én buszom, azzal megyek? Mutat a 112-esre. Mondom, hogy nem, közben lelassulok és a szemben lévő, ködbe révedő, kivilágított Klotild palotát nézem, szeretnék megállni és le szeretném fényképezni.
A. sürget.
8E?
Igen, az jó, mondom neki.
Az a következő. Felé hajolok elbúcsúzni, megölelni, A. ad a levegőben egy tessék-lássék puszit ölelés helyett a bal vállamra teszi a kezét és inkább eltol.
A buszon elsírom magamat.

Otthon gyászba borulok, a kapcsolatunk nagyon szép pillanatai és nagyon rossz pillanatai is megelevenedik előttem.
Megint gyerek vagyok és le akarok ugrani az erkélyről emlék jut eszembe. Gondolatban felnőttként megfogom a kis kezét és visszahozom az erkélyről.
Próbálom magamban ezt a fájást megmagyarázni, az jut eszembe, hogy sem akkor sem most nem tudtam volna tenni semmit azért, hogy a kapcsolatunk problémamentes legyen, vagy hogy ne úgy legyen vége ahogy, mindkettőnknek elég komoly kapcsolati sérülései voltak. Volt utána is sok gondolatom, de közben elaludtam a kanapén miközben kisírtam magamat.
Este f12-kor ébredek, hogy rendesen lefeküdjek aludni.