Konfliktusos halmazállapot

A-val találkozom a Napfényesben, pizzázunk, dumcsiztunk, végül úgy váltunk el, hogy ölelés helyett szinte ellökött magától, sírva mentem haza a buszon egy mély fájdalommal.
Otthon próbálom végig gondolni, hogyan alakult így a délutánunk.

Az utolsó témánk a ház volt, A. azzal nyitotta meg, hogy hát mindig aggódok a pénz miatt, az a ház csak viszi a pénzt a rezsiben. Nézek rá, hogy mivel le van kapcsolva minden, 250ft-ba kerül csak havonta a közüzemi díj.
A. újra neki kezd, hogy jó és azóta voltam-e lent? Szellőztetni, kertet rendbe rakni, bepenészedhet a fal és még sorol sokmindent.
Érzem magamon, hogy mérges leszek, koppintok egyet az asztalon és végül annyit mondok, hogy állapodjunk meg abban, hogy mi többet nem beszélünk a házamról.  Veszek egy nagy levegőt majd így folytatom: Rengeteg minden történhet, aminek negatív következménye lehet és nem szeretném magamat ezekkel nyomasztani.
A. újra neki veselkedik, hogy de nem bántani akar, felhoz régi dolgokat, hogy a Baross utcai albérletbe is vettem egy hűtőt, aztán amikor szétmentünk ott hagytam a főbérlőnek, még pénzt sem kértem érte, vagy B-nek odaadtam az egyik biciklimet. Hogy jó vagyok dolgok megszerzésében, de nem becsülöm meg azt, amim van.
Figyelmesen végig hallgatom, azt érzem, hogy valamiért haragszik rám, a saját feszültségemet kifújom folyamatosan. Gondolkodom, majd megfontoltan annyit mondok neki, hogy nem tudom, hogy most ez a konfliktus kettőnk között miről szól valójában.
A. idegesen visszakérdez, hogy mit gondolok, miről szól? Megismétlem, hogy sajnos nem tudom. Azt érzem, hogy mérges vagy rám, ha tudod, hogy mivel bántottalak meg... Mond el.

A. mérgesen azt mondja, nem mérges rám. Mennie kell edzenie, elmegy fizetni.

Amikor visszajön még annyit mondok neki, hogy a hűtőt azért vettem, mert a főbérlő által biztosított hűtőszekrény kicsi volt és rohadt szét és így lehetett a helyzetet a legegyszerűbben megoldani, hogy vettem egyet, s nem azon gondolkodtam, hogy majd ha szétmegyünk kifizeti-e majd nekem  a főbérlő és ezen veszekedjek vele, amikor ezt leszámítva korrekt volt a kapcsolatunk.
Az emberi kapcsolatok nekem most fontosabbak, aggódhatnék a házon és lemehetnék minden hétvégén, hogy biztosan minden rendben legyen, de közben nekem most fontosabb a Szilvi, az unokaöcséim, a párkapcsolatom, a barátaim, a kis projektjeim. Örülnék, ha egy nap 48 órából állna és nem kéne aludnom, de sajnos nem így van.
Látom A.-n, hogy frusztrált, elővesz a hátizsákjából egy tábla kókuszos csokit, s odaadja, hogy ezt még Svájcból hozta, csak elfelejtette odaadni.
Leforrázva érzem magamat.
Az épületből kiérve kérdezi, hogy melyik az én buszom, azzal megyek? Mutat a 112-esre. Mondom, hogy nem, közben lelassulok és a szemben lévő, ködbe révedő, kivilágított Klotild palotát nézem, szeretnék megállni és le szeretném fényképezni.
A. sürget.
8E?
Igen, az jó, mondom neki.
Az a következő. Felé hajolok elbúcsúzni, megölelni, A. ad a levegőben egy tessék-lássék puszit ölelés helyett a bal vállamra teszi a kezét és inkább eltol.
A buszon elsírom magamat.

Otthon gyászba borulok, a kapcsolatunk nagyon szép pillanatai és nagyon rossz pillanatai is megelevenedik előttem.
Megint gyerek vagyok és le akarok ugrani az erkélyről emlék jut eszembe. Gondolatban felnőttként megfogom a kis kezét és visszahozom az erkélyről.
Próbálom magamban ezt a fájást megmagyarázni, az jut eszembe, hogy sem akkor sem most nem tudtam volna tenni semmit azért, hogy a kapcsolatunk problémamentes legyen, vagy hogy ne úgy legyen vége ahogy, mindkettőnknek elég komoly kapcsolati sérülései voltak. Volt utána is sok gondolatom, de közben elaludtam a kanapén miközben kisírtam magamat.
Este f12-kor ébredek, hogy rendesen lefeküdjek aludni.