Generációk harca a figyelemért

24/02/10
I am a person of my own and not a lesser person.

24/02/14
Maybe I need someone to hate, more than to love.

24/02/15
How do you go against your own development?
Maybe my need to hate stems in the past.
Maybe I am still afraid, that no-one wants me.

24/02/19
Maybe I learnt no thing worths saving.
I am willing to unlearn that lesson.

24/02/20
The determination to avoid the state of hunger. Avoid the state to be in need.
Controversy arises.
There is the need to be remembered and to be hold in loving memory.

Az Olvasókörre készültem, referátum volt pár fejezet A Generációk harca a figyelemért c. könyvből és ez eszembe juttatta azt a cikket, amit pár éve kezdtem el olvasni és fordítani "The missing and the mutilated eye in contemporary art", ami egy 1960-as években készült írás a témában, sok minden egyéb mellett ezt is elővettem és Giorgio de Chirico festményei "the two sisters" és a "the painter's family" elgondolkodtatott, hogy talán nem is a generációk harca folyik a figyelemért, hanem generációkon keresztül halmozódik a figyelem és az egymás köztiségnek egy olyan sebe, sérelme, valami szentségesnek a megsemmisülése, ami valós énünket képernyők, objektívek és véget nem érő információáram mögötti bujkálásra kényszerítette.
Végig néztem a festő összes képét és elsírtam magamat rajta.

Sokszor jut eszembe az a kép, hogy levetném magamat az erkélyről és csak zuhannék, ilyenkor tudom és érzem, hogy túlterhelt vagyok. Néha tovább képzelem, a zuhanás a tengerben érne véget, alámerülnék, először hideg, sötét és mély, aztán lebegés, lelassulás és valakinek az ölébe érkeznék... Az ősanyáéba, s ő lágyan ringatna, erre a képre általában megszűnik a bennem lévő feszültség, kicsit megkönnyezem magamat és elalszom.