Imagináció yoga után
Elvileg valami békés tó lett volna az imagináció, de már a relaxációs résznél külön utaskodott az elmém. Azt éreztem, hogy búvárkodom, a vízben vagyok, nézem a koralzátony élővilágát. "Letérdelek" egy homokpadkára, a tenger mélyén vagyok és mégis átjár a fény.
Becsatlakozom az imagináció szövegére, most éppen egy tavon csónakázom, a parton egy kis ház, sövénnyel, körbe hegyek, egy szűk ösvénnyel, aztán megint másra figyelek.
Emelkedem a felszínre.
A vízben egy arcot fedezek fel, egyre közeledik áttörni a víz felszínét.
Kezet nyújtok neki, segítek beszállni a csónakba. Ő én vagyok. Ahogy Angliában hordtam a hajamat, lefogyva, mellém ül, búvárruhában van, majd kicsattan az élettől és nagyon örül nekem, én nem nagyon tudom mire vélni a helyzetet, de jó magamat újra így látni.
Kicsit befigyel megint az imagináció szövege, kint valaki egy lefulladt robogót próbál berúgni, amit most 100x-os hangerőn érzek és nagyon frusztrál. Valami vízililiomot kellene nézni, de a lényeget nem hallom.
A csónakban ülünk és beszélgetünk, egy rózsaszín tavirózsát nézünk, néha a vízbe merítjük a kezünket. Az angliai énem nagyon kedves és bátorító, azt mondja tök ügyesen csinálok mindent, csak így tovább. Annyira lelkes a mosolya. Megfordul a fejemben, hogy jó lenne cserélni, újra ő lenni, de van egy másik érzés is bennem, hogy tökre drukkol nekem, hogy valamit végig csináljak.
Háton simogat és elköszön, ő visszamegy a vízbe, de mindig velem van.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.