Impróka III.

Megint az impróka termében találom magamat, a Renegát éppen mellettem ül a széken és sütkérezik az alkalom emlékeiben.
- "Távol a hely, távol az idő, az alkalom szavatolja kedvességem", jut eszembe.
- Achilles Dent, egy időben a kedvenc íród volt, bipolárisként kezelték. Szerintem olyan volt, mint mi. Két kötetét is elküldte neked postán.
- Nagy megtiszteltetés volt az akkor. Úgy forgattam az írásait, mintha a bibliám lett volna, hogy van még egy ember a világon, aki úgy látja a dolgokat, mint én. Mostanában újra olvasgattam az írásait, nagyon megsajnáltam, de azt is tudom róla, hogy most műfordítóként dolgozik az Egyesült Államokban. Úgy látszik tényleg van valami a más nyelv, más gondolatok, jobb tudat összefüggésében... Miért is vagyunk most itt?
- Azt mondta az egyik impróka tréner, hogy majd szeretne veled beszélni a szünetben. Erre te bepánikoltál, hogy biztos bunkónak találnak miattam és egész szünetben a fejhallgatóval a fejeden köröztél a gangon megbeszélés helyett.
- Egy kicsit megijedtem, hogy magyarázkodnom kell majd miattad.
- Aztán kiderült, hogy annyiról lett volna szó, hogy nagyon jó ötleteim vannak improvizációs gyakorlatokra, s fel akarták ajánlani, hogy vehetnéd egy kicsit komolyabban és tanuljál be co-trainernek. Itt megint begyulladtál.
- Hát úgy éreztem, hogy csaló vagyok. Mármint a legtöbb embernek nagyon sokat kell tudatosan dolgoznia azon, hogy úgy lássa a dolgokat, ahogy te és mellette megőrizze a spontaneitását.
- Én úgy emlékszem, hogy ezen mi nagyon sokat dolgoztunk. Középiskolába nagyon sokat kellett utazni, már akkor is rengeteget hallgattál zenét a kis walkmaneden, s közben csak nézted az embereket a buszon, meg a metrón is, s egyszer azt vetted észre, hogy amikor az emberek beszélgetnek egymással a gesztusaikból olvasni lehet, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz, nézted hogyan gesztikulálnak, majd levetted a fülest, hallgattad, hogy hogyan beszélgetnek, majd megint figyeltél. Ezt roppant szórakoztatónak találtad, de ettől függetlenül nagyon sok tudatos munkát tettél bele, csak játékosan. A The Closer, Lie to Me és a Mindhunter sem véletlenül a kedvenc sorozataid.
- Behaviour reflects personality.
- Bizony. És most egy kicsit beszélgessünk terápiáról is.
- Miért érzem úgy, hogy nem ez lesz a kedvenc beszélgetésünk...
- Legutóbb rengeteget beszélgettetek anyuról. Egy ponton úgy vettem észre, hogy a terapeutánk úgy gondolja anyu élettörténetét keverjük a sajátunkkal. Én próbáltam a figyelmét felhívni arra, hogy ez nem így van, azzal, hogy nem azt mondtam, hogy anyu 21-22 évesen esett velünk teherbe, hanem ő 1964-ben született, mi meg 1986-ban. A másik téma, amit tudom, hogy kifejezetten utálsz, az a szexualitással kapcsolatos kérdéskör.
- Nem szeretek erről beszélgetni.
- Nekem ez nem probléma. Szeretnéd, ha ezekre a kérdésekre én válaszolnék a jövőben?
- Egyáltalán nem. Egyrészt úgy gondolom, hogy ez az én, vagy mi dolgunk. Már az elején próbálta Anonymous jelezni, hogy mi inkább a Kinsey-skálában gondolkodunk, de ezt úgy lesöpörte az asztalról, hogy szinte láttam a szavakat kibukfencezni az ajtón. Ez egy. Másrészt ismerem nagyjából az összes elméletet, amit kitaláltak emberek a homoszexualitás megmagyarázásra, illetve inkább mondjuk úgy, hogy a nem heteronormatív viselkedés megmagyarázására. Egyiket sem lehetett 100% bizonyossággal alátámasztani, vagy csak férfiak szexualitására vonatkozik, de még ott is csak részmagyarázat. És mindegyik a jelenlegi társadalmi normákból indul ki, nukleáris család, limitált gondviselői minták, nyugati cisznormatív társadalmi berendezkedés. De ha ezeket mind-mind kivesszük a képletből, mert voltak és vannak a világon a mai napig olyan kultúrák, ahol szoros közösségekben éltek és élnek az emberek, az európai gyarmatosítás előtt pedig nem csak férfi-női nemben gondolkodtak, s ezekben a közösségekben is előfordult a másság. Azért írok másságot, mert ahogy például a Navajok gondolkodtak a nemiségról és szerepekről, arra nekünk még fogalmaink és szavaink sincsenek. És akkor eljutottunk a Queer Antropology tudományához. Szóval szerintem ez sokkal bonyolultabb, mint az, hogy hogy viselkedett anyu vagy apu, hogyan áll a társadalom a női/férfi szerepekhez, a szexualitás megéléséhez, stb, persze ezek is fontosak és meghatározóak, de ez mind-mind pici rész az egészhez képest és azt feltételezi, hogy az egyénnek nincs szabad akarata, belátása, vagy önrendelkezése.
- De még bánt valami, nem?
- Egy neves magyar pszichológus egyszer úgy írt, hogy ilyen és olyan szülői minta hiányában, fenn áll a homoszexualitás veszélye. És itt teljesen kiakadtam. A homoszexualitásnak pontosan annyi veszélye van, mint a heteroszexualitásnak. Az a veszélyes, ahogy a társadalom áll az emberi szexualitásához és annak megéléséhez, illetve, hogy az egyik fél mennyire tartja a saját vágyait fontosabbnak, mint a másikét, nem pedig fordítva. Szélmalomharc az egész.
- Még mielőtt beleéled magadat Don Quixote szerepébe, fontos még egy kérdést tisztázni, úgy érzed, hogy mi meghatározzuk, vagy befolyásoljuk a te szexualitásodat?
- Azt gondolom, hogy az elején biztos volt ebből zavar, de ebben nem volt semmi szándékosság, úgy értem, ha mindenki "én", akkor abból elég sok zűr tud támadni. De aztán kísérletezgettünk, szét is váltunk, de egyben is maradtunk és közös korlátaink lettek. MOrsinál szebben szerintem senki nem látja az embereket, s nagyon szépen tud bókolni, te meg aztán flörtölni tudsz nagyon bárkivel, de mindig én döntök.
- Amikor pedig a férfiakkal kísérleteztél pár éve?
- Az is az én döntésem volt, az MOrsinak eléggé énidegen érzés volt, de nem szólt bele, neked meg csak az volt fontos, hogy megbízható legyen a partnerem és egyből leráztad az idiótákat.
- És mindig védekeztél.
- Mindig védekeztem.
- Jól van, én is így emlékszem. Mi volt a mostani impróka tanulsága?
- Jeleneteket kellett kitalálni, valaki felvetett egy ötletet, hogy csináljuk ezt, vagy azt. Ha tetszett az ötlet, azt mondtuk "Igen, csináljuk ezt!", ha nem tetszett, nyugodtan mondhattuk azt, hogy "Nem, nekem ez nem tetszik!" és le lehetett ülni és hogy ez nagyon fontos, mert így tanulunk meg jobb ötletekben gondolkodni.
- Most én rakok be magunknak egy számot: Fort Minor - Remember the Name
- Ezt mindenki nagyon szereti. Apropó, találtam egy régi írást, ezt úgy emlékszem 17 éves korunkban írtuk, de a stílusából azt gondolom, ez téged tükröz:

A kolomp kong

Ki tud és ért, az tudja, hogy a világban élni nem, csak halni érdemes. S mily bölcs az ki mondja, boldog az ki tudatlan. Boldog tudatlanságban éltek ti, mint a barmok, s tápláljátok e szörnyű világ erőit, aminek súlya alatt majd sírtok, s nyögtök, s kérditek miért, miért ez a kín és fájdalom? De ti nem tudjátok, hogy a tudatlanságnak is meg van a maga ára, s azt később sós könny- és vércseppekkel fizetitek.

Mész előre, mint a barom, a pillanatnyi jónak élsz, s nem tudod, hogy ez így lett kitalálva a gazda hasznára. Ellenkezni nem mersz, miért? Azt nem tudod, csak mész előre a főkolompos után, kitűni nem akarsz, nem mersz! A rendszer jó, megvéd - gondolod – így van a tudatlanság langy ködével takar, s a leckéből nem tanulsz, hiába volt a fekete ing, a vörös hó és a horgas kereszt, de te csak óbégatsz nem tanulsz.

S te ifjú bárány, ki a gazda botjától erősödtél fekete foltjaid miatt, soha ne bánd, ami vagy, mert szemed nem üvegesen párás, mint a többi baromé, hanem dühös tűztől, az értelemtől és megértéstől ég! Te vagy az kire a többi oly csöppnyi fogékony, tanulékony jószág felnézhet, akiknek a szemében talán tüzed szikrája fészket találhat!

Sorsod előre megírattatott, hálát értelmedért ne várj, meghalsz, mint lázadó, a tökéletes társadalom ellenségeként, s elpattanó szikráidat, egytől egyig, utolsó csiráit is eltapossák, bízva feledésedben. S majd jön egy új gazda, ha már a vér és könny patakokban fakadzik, ígér jobbat, s szebbet, neved bekeretezteti, új kolompos vezeti a boldog marhát, új de már bejárt utakon, de a kolomp ugyan úgy szól, s a bot is marad.

- Meglehet, de már nem hiszek se a kolomp, se a bot létezésében, sem az előre megírt sorsban.
- Már én sem.