Családfa - reflexió

Semmi munka, így családfa kutatást kezdek a munkahelyemen, Györffyeket keresek, találok családfát az 1600-as évekig visszamenőleg, meg van külön Györffy találkozó Köveskálon. Hirtelen eszembe jutott, hogy a mama családfáját és történetét viszonylag jól ismerem, de a papáról, akinek több testvére is volt alig. Írok facebookon egy köveskáli csoportba, hogy a nagypapám rokonait keresem, adtam meg neveket is, akikre biztosan emlékszem. Hamar össze is kötnek I-vel, sokat beszélgettünk, ő Ajkán lakik, emlékezett rám és Szilvire is, azt mondta, hogy a papáék valamin összevitatkoztak, ő sem tudja min, s azóta nem volt kapcsolat a mi családjainkkal. Kérdezte, hogy mi nem beszélgettünk erről? Bevallottam neki, hogy nem, apu és a testvére sincsenek jóban, mindketten elváltak, én sem vagyok jóban apuval, de a húgommal tartjuk a frontot. Megegyeztünk, ha jön Budapestre hoz fényképeket és beszélgetünk.

Ezek után sokat gondolkodtam, főleg Renegátként, hogy olyan mintha a múltban történt hatalmas ütközés folytatása lennék egy törésvonalban, hogy valójában megoldások helyett nagyon sokszor én is inkább ellenállást választok. Sokszor eszembe jut még a papa elbeszélése, hogy a vietnámi háborúval kapcsolatban ő a békéről írt és nem a kommunista propagandáról, meg az, hogy ő azt mondta a munkahelyén, hogy nem azért tanult, hogy beálljon kommunistának és inkább választotta a hátrányos megkülönböztetést, minthogy az elveivel szembe menjen. Ugyan ez a békeszerető és idealista Papa képes volt minden rokonságával megszakítani a kapcsolatot. Ahogy én is majdnem.
Húgommal is beszélgetünk erről, ő is nagyon örül, hogy megtaláltuk a Papa rokonait, ő azt gondolja, hogyha négyen-öten vannak testvérek, elkerülhetetlen, hogy egyik-másiknak elmérgesedik a viszonya. Közben elmondja azt is, hogy szerzett nekünk "legjobb barátok" karkötőt névnapomra, azt mondta, hogy úgy érzi mindig számíthatunk egymásra.