Tanulócsoport

Online tanulócsoport.
M. hozza be, hogy egy családban és egy csoportban, ha látjuk, hogy valaki katasztrófális döntést készül meghozni, akkor azzal kapcsolatban hogyan kommunikáljunk, vagy adjunk tanácsot...
Erre reflektáltunk, a csoporttal kapcsolatban nem emlékszem már mit mondtam, a családdal kapcsolatban azt emeltem ki, hogy az egy nagyon más műfaj, könnyű a megszokott szerepeket felvenni, de talán érdemes azt a kommunikációs stratégiát tudatosítani, hogyha szerintünk rossz döntést is hoz az illető, akkor is kommunikáljunk úgy, hogyha tényleg baj van biztosan érezze azt, hogy bizalommal fordulhat hozzánk segítségért.
Aztán E. mondta, hogy vegyük elő egy picit a jegyzőkönyveket átbeszélni a tartalmukat. Én kellemetlenkedtem ezzel kapcsolatban többször is, E. többször megkérdezte, hogy mi ezzel a bajom, egyébként is én írtam a legtöbbet ezzel kapcsolatban, ráadásul olyan irodalmakra hivatkozva, ami nem is volt tananyag. Mondtam, hogy egyrészt nem tudom mi célt szolgál a jegyzőkönyv, oké itt a saját szakmaiságunkat kell bemutatni, de ha magamnak készítem, mert tudom, hogy van haszna, akkor mit kell igazándiból kiemelnem, nyomonkövetnem egy jegyzőkönyv írásakor? A másik bajom, hogy a moodleben megtalálható anyagok nem kifejezetten foglalkoznak a csoportjelenségekkel konkrétumokban, pl a Delfi örököseiből az a 10-20 oldal, ami fent van ténylegesen nem ír semmit. Frusztrációmban vettem egy átfogó könyvet a csoportdinamikai rendszerekről, de az mégjobban összezavart, mert sokféle van, s leginkább kidobtam volna az ablakon az egészet és maradtam annál, hogy akkor írom azt, amit én tudok. A másik bajom, hogy leírhatom, hogy ezt a freudi, azt az analitikus, amazt meg akármilyen pszichológiai felfogás szerint kérdeztem, feltételeztem, stb, de ezeket az elméleteket és rendszereket mélységeiben nem ismerem és alapvetően egyéni terápiás helyzetekre születtek és nem egyéni terápiás helyzetekben vagyunk, hanem csoportos. Csoportos helyzetekben, főleg az elején a munkamező/irracionális tartomány számomra az iránymutató, milyen abban a csoportban lenni, milyen asszociációk jönnek fel a csoporttagokban, bennem, az asszociációk milyen háttérre utalhatnak, ha létre jön a csoportban egy kohézió, hogyan reagálnak egymás problémáira, a kohézió ellenére milyen konfliktusok ismétlődnek, az ad mind egy  egyéni gestaltot, mind kirajzol egy csoportos gyökérkonfliktust, nem azért használom a gestaltot most is, mert tudom a gestalt terápia csínyját-binját, hanem mert ez áll legközelebb ahhoz, amit érzékelni vélek, aztán mik azok a tudattalan családi és vagy egyéni hiedelmek, amik visszafogják, de ezeken mind felül egy ponton azt is fel kell ismerni, hogy elköteleződhetek akármilyen elmélet mellett, a csoport munkamezeje lesz a legmeghatározóbb, ahogy próbálnak egymás problémáira reagálni, nem pedig én, ezeket meg nem írhatom így le a jegyzőkönyvbe, mert az akkor meg egyrészt szakmaitlan, másrészt egy rövid csoportfolyamatban csak nyomokban érzékelhetőek.

E. megerősíti, hogy ez mind jó, amit mondok, csak próbáljuk szakmai nyelven megfogalmazni. Megkérdezi még a csoportot is, hogy másnak is nehézséget jelentett-e a csoportdinamikai meghatározások, visszajelezték, hogy igen, mondta E., hogy sajnálja, hogy ez csak most derült ki, de akkor a következő alkalmon ezzel készül.
Visszajeleztem, hogy nem a jegyzőkönyv szükségességét, vagy a szakmaiságra való törekvést kérdőjelezem meg, hanem valami még ezzel kapcsolatban nem állt össze bennem, de próbálom befogni és nem széttrollkodni az ülést.
E. visszajelez, hogy megszólalhatok, nem kell befognom.
Az ülés végefelé valami mentén behozom, hogy értem E. "szent közömbösség" álláspontját és azt is tudom, hogy aranyból van a szíve, de N.-nel kapcsolatban, nem töltötte el aggodalommal? E. mondta, de hogy kezeltük. Replikázok, hogy eléggé későn tudtunk visszajelzést adni neki. E. elgondolkodik, hogy megvizsgálta, hogy ebben mi volt a szerepe, tudatosította, amit tudatosítani kellett, de nem érti ezt most miért hozom be.
Megismétlem, hogy a kérdésem ennyi volt, nem-e töltötte el aggodalommal, az ami a csoportban történt? Mert én azt éltem meg, hogy a csoport keretei Norbival kapcsolatban egy ponton csődöt mondott és ez engem aggodalommal töltött el, hogy mindenki beszél arról, hogy félelemmel vannak iránta, de senki nem tud visszajelzést adni Norbinak.
E. visszakérdezett, hogy tán meg kellett volna kérdeznie, didaktikusan, hogy félünk tőle?
(Megjegyzem magamnak, hogy házhoz mentem a pofonért.)
Később az én jegyzőkönyvemet vesszük végig, csak két ponton pontosít E. hogyan lehetett volna jobban megfogalmazni a mondandómat. Itt is kicsit replikázok, hogy de egyszer meg azt mondta ne tegyek bele kérdőjelet, hanem írjam azt, hogy erre vagy arra utalhat. Erről beszélgetünk, hogy mire is mit mondott pontosan.
A végén mondtam, hogy nem értem például, hogy többször megkérdeztem a csoportot, hogy mi akadályozta őket a megosztásokban, s csak az utolsó alkalmon tudtak erre válaszolni, pedig 3x is megkérdeztem.
E. megkérdezte, hogy én magamban mire jutottam miért? Mondtam, hogy az, hogy a végére jött létre egy jó csoportkohézió, meg szerintem az is közrejátszott, hogy elmondtam, hogy nekem ez egy vizsgacsoport és valszeg ők is egy kicsit úgy érezték, hogy vizsgáznak. Meg borzasztóan sikerült az első alkalom, az összes félelmem szinte megtestesült, borzasztó volt.
E. megnyugtatólag annyit mondott, de hogy megoldottam a helyzetet, felülkerekedtem rajta.

Még beszélgettünk, aztán vége lett az online ülésnek.
Elővettem magamban a Renegátot, hogy most jobban érzi magát, hogy sikeresen beszólt már megint?
Mérgesen annyit mond, hogy az ő kérdéseinek is van érvényessége.

Az után nagyon sok rossz emlék/érzés jött fel, hogy miért nem ért egyet a "szent közömbösséggel" úgyhogy hányinger közeli fejfájással töltöm a hétvégét meg sírással.
Egy ponton leülök a Renegáttal, hogy úgy érzem ez a kérdés inkább kezd arról szólni, hogy ő miben és kinek nem hisz, s kezdem azt érezni, hogy legszívesebben azt mondaná, hogy senkiben és semmiben önmagán kívül és csak hozza fel a csalódásait és ettől kezdek már egy kicsit kikészülni és ha én kikészülök, akkor mérget vehet rá, hogy ő is. Mi lenne, ha megfordítanánk a kérdést és arról kezdenénk beszélni, hogy önmagán kívül miben hisz?
Beszélgetünk magunkban az integrációról, a Renegát tart attól, hogy akkor most ő felesleges, vagy hogy ő úgy nem hajlandó eltűnni, hogy nem vagyok magamat képes hitelesen képviselni és konfrontálódni amikor arra szükség van. Mondtam, hogy ez az egész nem kezdődött volna el, ha részben nem szeretne integrálódni és Orion sem tűnt el teljesen, szóval ez nem a feleslegességről szól és abban is biztos vagyok, ha hülyeséget csinálok ő lesz az első gondolatom, hogy mégis mit kellett volna csinálni.