furcsa kedélyállapotokat
halmozok halmokban
hol undorral tekintek a világra
megkopott tekintet fátylával
szorongatom kistáskám és
szedem lábam nyomát
az időben
gyerek kezet fogok
gyengéden
és mesélek kismadár dobolású
rettegő mellkasnak
hogy ez mind-mind a
szív műve
nincs minden veszve
lecsitul, megnyugszik
mint a haj, ami fénylik
egy kedves kéz nyomán
csak légy
türelemmel
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.