Újra a sötétben

- Újra megcsináltad a busz imaginációt.

-Meg Anonymuos, kicsit kétségek gyötörtek, hogy most merre tovább és mi akadályoz, vagy hogy ebben a történetben én mennyire vagyok hunyó.

- Mit láttál az imaginációban most?

- Egy vaksötét helyen haladtunk a buszon, hiába a fényszórók, nem igazán lehetett látni előre, azt sem tudtam biztosan merre nyúljak, mit állítsak, hogyan tartsam a kormányt, minden kavics nyikorgását, rázkódását éreztem a kerekek alatt, ahogy meg-meg dobták a járművet. Te is ott voltál a fülkében, s mondogattad, hogy nézzek előre, ott van egy fényforrás, oda megyünk, ha nem is látom az utat, csak egyenesen előre. Aztán el kellett képzelni, hogy mi akadályoztat, de nem volt senki rajtunk kívül a buszon, ez azért elszomorított, de ahogy a visszapillantóba nézek, azt látom, hogy valami még sötétebb dolog van a nyomunkban izzó szemekkel és el akar nyelni buszostul, mindenestül és elkezdtem félni. Erre mondtad, hogy ne a visszapillantóba nézzek, ha kell ragasszam le a tükröt, nem a buszon van ez a dolog. Nyugodjak meg, lazítsak a kormány szorításán és csak próbáljam meg érezni a buszt és alatta az utat, mint síeléskor, ne feszítsem meg magamat, tartsam lazábban a térdeimet, akkor a buckákon is jobban át lehet menni. S akkor nagyon megörültem, hogy még itt vagy. Aztán azt nem mondhatnám, hogy utána sokkal gyorsabban mentünk, de legalább nem éreztem azt, hogy a pattanásig feszülten pánikolok.