Impróka II.

- Milyen volt a mostani impróka?
- Hát én egyre jobban élvezem, most is egy csomó játék volt. Az elején egy "first world problem"-et játszottunk, mindenkinek kellett mondania egy olyan problémát, ami igazándiból a luxusélet problémája, mint például nekem, hogy "az a bajom, hogy hamar lemerül a telefonom", de néha becsúszott olyan is, ami valós probléma, akkor mindenkinek azt kellett mondania, hogy "it's a problem", ez volt a bemelegítő. Aztán jött egy zombis játék, van egy zombi, aki középről indul és kiválaszt magának valakit és azaz ember csak úgy menekül meg, ha valakivel felveszi a szemkontaktust és azaz ember kimondja a nevét, akkor a zombi irányt vált és így tovább, de jó volt zombinak is lenni, mert mindenki előadta a maga verzióját és dőltünk a röhögéstől. Aztán volt egy módosított verziója, hogy volt egy üres szék és a zombit csak az érdekelte, hogy le tudjon ülni egy üres székre. És itt a Renegát részem egyből mondta, hogy hát ennek az lesz a megoldása, hogy a zombit az egymástól legmesszebb eső két szék között ingáztatjuk és mindenki más uralkodjon a reflexein, maradjon nyugiba. Hát ebből az lett, hogy amint elhaladt a zombi valaki mellett, már hárman ugrottak fel, hogy majd leülnek a székre, de így a zombi mellett egyből lett három üres szék, ahová le is tudott ülni. Botrányosan teljesítettünk, kb 20 másodpercet ment a játék.Már a tréner is próbálta noszogatni a csoportot, hogy tényleg ott rontjuk el, hogy megijedünk és fejvesztve kezd el mindenki össze-vissza ülni, ne féljünk már ennyire. Ezt addig játszottuk, amíg fel nem tornáztuk egy percre a teljesítményt, a végén tényleg elkezdtünk koordináltan mozogni, mindig mondtuk, hogy ki álljon fel és rohanjon. Utána volt egy asszociációs játék, hogy két ember beállt a kör közepére, visszaszámoltak háromtól és egyszerre mondtak egy szót. Például Zokni, Cimbalom. Akkor két embernek megint be kellett ugrania, és megint két szót mondania, az volt a lényeg, hogy jöjjön el az a pont, amikor mindkét ember ugyanazt mondja ki háromra. És tényleg működött, meg úgy vettem észre, hogy valahol az is kialakult, hogy kik azok az emberek, akik hasonlóan gondolkodnak. Pl Marcsival és Jones-szal nagyon hamar eljutottunk oda, hogy ugyanazt mondjuk. Aztán jött a kedvenc játékom, a hármas szoborcsoport. Úgy kezdődött, hogy a két impró tréner beállt középre felvéve egy testtartást, hogy: "Én vagyok a fa", "Én vagyok a gyümölcs" és akkor valakinek be kellett ugrania harmadiknak, ami valahogy összeköti a jelenetet. Akkor beálltam, hogy "én vagyok Éva, aki megfogja a gyümölcsöt", akkor az elsőnek el kellett mondania megint, hogy ki ő és kit visz magával. Például "Én vagyok a fa és viszem magammal a gyümölcsöt" és akkor megint be kell állnia két embernek, akkor jött Jones, hogy "Én vagyok Ádám" és Jani "Hogy én vagyok a kígyó", akkor nekem kellett döntenem, hogy kit viszek magammal "Én vagyok Éva és viszem magammal Ádámot".
- Mik voltak még?
- Hát nem emlékszem az összesre, de amik voltak: Volt egy seb és egy kés, akkor én voltam a cérna. Volt az ellenség és a háború, akkor én voltam a fegyver. Volt két gyilkos meg a pszichózis, akkor én voltam a kényszerzubbony. Volt egyszer a rendőr és a rend, akkor én voltam a kényszer. Volt Orbán Viktor és a Parlament, akkor én voltam az Ellenzék. Volt megint rendőr meg a piros lámpa, akkor én voltam a szabálytalan biciklis. Meg ilyenek, ez volt a kedvenc játékom, de ez mindenkinek nagyon tetszett, nagyon gyorsan és ügyesen váltottuk egymást. A tréner is mondta, hogy na kezdünk belekóstolni az imprózás lényegébe. A végén összegezni kellett, hogy mit viszünk magunkkal a mostani foglalkozásból.
- Te mit mondtál?
- Hát olyan Renegátosan azt mondtam, hogy néha kell, hogy együtt gondolkodjunk. Akkor visszanéz rám a tréner felvont szemöldökkel: Csak néha? Akkor majdnem visszakacsintottam rá, hogy néha, néha meg kellenek az egyedi megoldások is. Még jó, hogy úgy kezdtem az egész bemutatkozást, hogy van egy félénk részem, meg egy ripacs részem és azt remélem ettől az egésztől, hogy valahol középen találkoznak.