The Lion For Real

Egy szürke, kavicsos tengerparton találom magamat, finoman szemerkél az eső és fúj a szél. A felhők még nem döntötték el, hogy tova szállnak vagy megadják magukat a szakadásnak. Egy padon ülök, körbe nézek, mellettem a Renegát ül önmagaként, a háttérben a Depeche Mode-tól az In Your Room szól.
- Felismered a helyet? - kérdezi halkan. Alaposabban körül nézek, kovácsoltvas pad, színes csónakházak sorakoznak a parton, balra a messzeségben egy hatalmas móló körvonalai rajzolódnak ki, bazári lámpasorral kivilágítva.
- Brighton Pier. Amikor először voltam itt, áprilisban, ugyan így esett, de nem érdekelt, alig bírtam betelni a látvánnyal. Nagyon szép ez a hely, mindig azt gondoltam. Amikor Szilvi 30 éves lett ezzel leptem meg, hogy kihívtam Angliába, végig sétáltunk Londonon, majd lejöttünk ide. Imádta a Piert, csak úgy szórtuk a két pennyseket. Nagyon jól éreztük magunkat, kinyomtatott egy csomó képet arról a pár napról és kirakta a falra otthon. Mindig azt mondja, hogy szeretne még egyszer kimenni velem, meg szeretne itthon is olyan boldognak látni, mint kint.
- Nagyon rendes húgunk van.
- Örülök, hogy ezt mondod, egy kicsit aggódtam, hogy esetleg ezt egy kicsit másként látod.
- Emlékszel angliában egyszer volt egy rémálmunk, hogy a Szilvivel történik valami. Álmunkban egy szűk utcában voltunk, a Szilvi velünk szemben és jött egy hatalmas pacák és úgy meglökte szegényt a falnak, hogy azt hittük megnyekken bele, annyira törékenynek tűnt és nem értettük, miért akarná őt bárki is bántani, hiszen olyan kis pici lány és nem tudtuk megállítani a pacákot és csak sírtunk és sírtunk.
- Az csak egy álom volt, a Szilvi jól van, s egy nagyon rendes férfi vigyáz rá.
- Ez igaz, erről jut eszembe, az esküvő. Akartam veled beszélni megint valamiről, nagyon megkértél minket, hogy uralkodjunk magunkon, mert ez egy fontos nap.
- Így volt, s nagyon jól viselkedtetek, egy pillanatra láttam is, hogy mind nagyon kiöltöztetek az alkalomra. Rendesek vagytok. Miről lenne szó?
- Emlékszel, oda jött Zsolt, anyu barátja egy kicsit smúzolni veled.
- Igen, rendesnek tűnt, úgy tűnik sikerült egyenesbe hozni a kapcsolatukat.
- Szerintem nem a Zsolttal volt probléma, mármint persze vele is van probléma... de nagyon csúnyán beszélt a Szilviről, mert beleszólt a kapcsolatukba.
- Uh, igen emlékszem, ott egy kicsit kétségbe is estem, hogy mit mondjak. Mert anno anyu konkrétan már hetek óta panaszkodott nekem meg a Szilvinek is, hogy a Zsolti meglopja, agresszíven viselkedik vele, zsarolja és feltörte a facebook messengerét. Eléggé kiborultunk rajta, Szilvi is tiszta idegbeteg volt, meg én is, csak ugye terápián elhangzott, hogy csak annak lehet segíteni, aki segítséget tud kérni. Anyu nem kért segítséget, úgyhogy én gyomorgörccsel, de próbáltam magamat kivonni belőle.
- Jól is tetted, én lehet neki mentem volna akkor. De a Szilvi átment, leteremtette a Zsoltot, hogy tartsa magát a szavához és költözzön el, anyunak vannak hibái, de ennél azért jobb bánásmódot érdemel. Aztán annyira aggódott anyu miatt, hogy telepítette a webkamerát, hogy tényleg agresszív-e, meg fenyegetőzik-e. De végül elköltözött, majd anyu két hét múlva visszafogadta.
- Jah, soha sem értettem. Amikor Zsolti elköltözött átmentem anyuhoz beszélgetni, hogy jól van-e, fogadkozott, hogy ilyet soha többet nem csinál. Beszélgettem vele arról, hogy milyennek képzel el egy ideális párkapcsolatot, milyen egy ideális partner a számára, ő miben látja a hibáit, hogy mit gondol milyen reális határokat érdemes lefektetni és tartani, hogy a problémákról beszélni kell, kell tudni meghallgatni is és hogy ha tőlünk nem mer segítséget kérni, akkor ott vannak a szomszédai, szeretik őt, biztos tudják jelenléttel támogatni. Meg megkértem, hogy amit én mondok és kérek tőle, azt is vegye figyelembe, mert nekem fontos, hogy ne csak megetessen, hogy nem szeretem az ajándékokat, mert azt üzenik nekem: kapsz tőlem valamit, cserébe viselj el még akkor is, ha elviselhetetlen vagyok. Erre azt mondta, hogy ő az anyám és ő úgy szeret, ahogy tud és neki ehhez joga van, én mindig is a kicsi lánya maradok. Itt feladtam.
- Aztán újra összejött vele, mi meg tettünk egy kis kiruccanást a Nyírőbe, onnan anyu ki akart vetetni minket, hogy biztos skizofrének vagyunk és majd ő keres egy gyógyítót, mint az anyjának. Napi két rivotril és az antipszichotikum mellett is sikerült elég érthetően a nővérke tudtára adnom, hogy inkább zárjanak be és dobják el a kulcsot, minthogy beengedjék ide... aztán Százalék beszélt anyuval, hogy nyugodjon le, ha eddig nem sikerült meggyógyítania, akkor inkább hagyjon békén.
- Ja az nagyon rendes volt tőle. Szóval anyuról akarsz beszélni?
- Igen. Mint mondottam én a gyerekkori dolgokra nem nagyon emlékszem, azt mindenki tudja, hogy anyu bár megvigasztalt minket, de soha nem állt ki értünk. De én emlékszem, amikor ugyan ezt eljátszotta velünk az összes szeretőjével, pasijával. Mindig bevont minket a játszmáiba. Eljátszotta a hattyú halálát, elmondta mennyire szarul bánik ez meg az vele, majd boldogan visszament hozzá, vagy visszafogadta. Le merem fogadni, hogy a fasziai soha nem tudták, hogy anyut ez vagy az bántja. Inkább nekünk nyavalygott. Amikor haza jött Ciprusról az akkori faszijával én mondtam neki, hogy ő bejöhet, de a faszinak semmi keresnivalója nincs itt, már egy éve hallgattuk a rémtörténeteit, meg hogy nem tud szabadulni tőle. Aztán másnap hallgathattam, hogy elsírja magát az anyjának, hogy a gyerekei elválasztották őt élete szerelmétől. Ott döntöttem el, hogy soha többé nem kérek ebből. Most a Szilvivel csinálta meg ugyan ezt. Én ezt gyűlölöm anyuban.
- Ez egy kicsit erős szó.
- Nem anyut gyűlölöm, csak azt, hogy ezt csinálja és az évek meg a tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem fog változni. Legszívesebben leüvölteném a fejét, hogy nem csak a mi idegeinket, de saját magát is tönkre teszi.
- Nem üvöltözünk anyuval. A Nyírő után azért felhívtam és megkértem, hogy soha többé ne vonjon be a párkapcsolati dilemmáiba, kivéve, ha tényleg azonnal menni kell segíteni, de akkor már inkább hívja a rendőrséget.
- De ez nem elég. Még most is évődsz, hogy hogyan lehetne a dolgokon javítani. Javítani a dolgokon csak közös szándékkal lehet. Anyuban nincs ilyen szándék, megpróbáltad nagyon sok féleképpen. Te is tudod.
- De...
- Nincs de, nem tartozol neki semmivel. Az égvilágon semmivel. A legtöbb, amit pedig tőle remélhetünk, hogy nem hagy a nyakunkra egy hatalmas adósságot.
- De félek, hogy úgy lesz minden, mint a mamáékkal, hogy nem beszélünk meg semmit és egyszer csak meghalnak, anélkül, hogy bármit is megértettem volna belőlük.
- Az egy más dolog volt. Te magad mondtad, a Szilvi is azt szeretné, hogy jobban legyél. Kint azért voltál jól, mert nem vonódtál bele senki szarjába. Foglalkozz csak a magad dolgaival, anyut pedig elég jól ismered... anyu is a maga sorsának kovácsa végső soron.
- Jó, a családi ünnepeken azért még részt akarok venni.
- Jó, ez még talán belefér. De azért kérd meg, hogyha velünk van, akkor kapcsolja ki a munkatelefonját.
- Miért?
- Na vajon miért? Anyu nem csak rendes masszázst csinál, szerinted nekünk milyen érzés ott ülni és végig hallgatni az opciókat? - egy pillanatra elképzelem MOrsit, ő csalódottan elfordítja a fejét, Kicsi Orsinak pedig könnyesek a szemei. Engem pedig elönt a keserűség.
- Ezért vicsorogtál a telefonra terápián?
- Ja, csak mindig el voltam nyomva, úgy nehéz elmondani, hogy mi is zavar valójában.
- Sajnálom.
- Én is.
- Terápiáról akarsz beszélni?
- Hát, annyira nem. Még emésztem, csak angolul jut eszembe valami: it was a humbling experience.
- Nekem meg egy vers, Allen Ginsbergtől: The Lion For Real
- Allen Ginsberg egy zseni volt, a maga módján.
- Még egy valami. Aput soha nem hallottam bocsánatot kérni, vagy sajnálatot kifejezni. Te megtetted, büszke vagyok rád!
- Kösz.