Tündérhegy

Ma beszéltem egy (igazándiból több, de ez az egy nagyon kedves volt és sokat magyarázott) pszichológussal, hogy vállalna-e. Mondjuk úgy, hogy a kis belső világomat sikerült visszahúznom egy totális polgárháború széléről némi rivotril segítségével. Nagyon kemény tud lenni ez az állapot, ma reggel még zokogtam, hogy szeretném visszakapni a régi életemet, mert volt életem. Igaz soha nem voltam teljesen normális, de legalább csak egy Orsi volt. Most meg néha ezer felé tud állni a fejem, s azt sem tudom néha eldönteni, hogy ténylegesen ki vagyok. De legalább dolgozni mindenki szeret. 

Szóval ez a hölgy azt mondta nagyon kedvesen, hogy heti egy terápiával többet ártok magamnak, mintha nem csinálnék semmit, persze a semmit csinálás sem teljesen opció. Mert jön egy trauma, amivel foglalkozok egy órában, s a maradék 167-ben magamra vagyok utalva, s ez nem biztonságos. Ő a Tündérhegyet ajánlja, ott egy komplett rendszerben, több oldalról megtámogatva foglalkoznának velem. Hogy 3 hónapig kiesek a munka világából, nem akkora tragédia, ha hosszútávon nézem. Higgyem el nagyon jó hely és sokat tudnak segíteni. 

Szóval ilyesmiket mondott úgy 20 percen keresztül. Most már azért azt is gondolom, hogy az előző terapeutámnak sem lehetett nagyon könnyű velem és biztos sokat készült meg gondolkodott, hogy hogyan támogasson. 

Mindegy, egyelőre megnézem hogyan vagyok a következő hetekben. Meg szeretném a művészetterápiát befejezni. Az írás azért sokat segít, meg most már legalább a Seggfej rész is bemutatkozott, félévnyi bujkálás után. 

És mindenki jól megmondja, hogy többet kéne felvállalnom az érzéseimből és akkor fele ennyi problémám lenne, mert nem kerülne át valaki máshoz. Mondom, ez itt egy kurvára okos társaság.