Open Wounds and the curious case of Agatha Christie

Kicsit messziről kezdem. 
Tegnap éppen befejeztem egy vidéki munkát, töltöm ki hozzá a hivatalos papírmunkát, akkor látom, hogy a vény 2020-as, tehát ezt sem fogják kifizetni. Zsörtölődöm egy sort a kolléganőmnek, ő felém hajol és el kezd velem üvöltözni meg kárálni, hogy mi a francnak foglalkozom a papírmunkával, küldjem le nekik kitöltetlenül aztán oldják meg maguknak és üvölt velem tovább. Egy másodpercet nem gondolkodtam és erélyesen rászóltam, hogy ne üvöltözzön velem. Megtorpant egy másodpercre, majd annyit mondott:
- Látom benned is elkezdett valami megváltozni. Ne haragudj, nem kellett volna rád üvöltenem. 
Egy picit elgondolkodtam, s mondtam, hogy semmi baj, tudom, hogy mind a kettőnknek az indulata a vidéki cégnek szól, küldik a rosszabbnál rosszabb munkákat, elcsúszott határidőkkel, referenciaképek nélkül "old meg rutinból" tanáccsal és az esetek többségében ki sem fizetik a munkát. 

Egy picit utána elvonultam Anonymousszal megbeszélni a dolgokat, hogy most mennyire is jó ez, hogy ez történik, nem szoktam erélyesen rászólni emberekre. Megkérdezte mit éreztem abban a pillanatban. Mondtam neki, hogy olyan volt, mintha egy rosszindulatú vénasszony hajolt volna fölém kapva az alkalmon, hogy végre valamiért elhordhasson és azt éreztem, hogy muszáj leállítanom, mert ez nem a kolléganőm és egyébként is, a munkámat végeztem. Megkérdezte milyen érzés volt visszaszólnom neki. Mondtam, hogy olyan, mintha egy seb, ami eddig befele fájt, most kifelé keresett magának utat, de az nem tetszett, hogy a reakcióm inkább ösztönös volt, mint tudatos. Erre Anonymous megnyugtatott, hogy idővel inkább tudatos lesz, mint ösztönös és szerinte nem vetettem el a sulykot, a kolléganőm megértette és elismerte, hogy erre a hangnemre nincs feljogosítva. Aztán megkérdezte mit éreztem utána? Azt, hogy nyugalom tölt el és perspektívába tudom helyezni mindkettőnk indulatát.

Aztán ez a kárálós öregasszony benyomás nem hagyott nyugodni. Két dolog dolgozik ilyenkor bennem, az egyik a projektív identifikáció, hogy erre nekem nagyon figyelnem kell, illetve egy másik dolog, ami a művterápiás tanfolyamon bukott ki belőlem, amikor megjegyezték, hogy nem fehér papírra készítettem a montázsomat, hanem egy olyanra, amin kockák végtelen sora ismétlődik egymás mellett. Erre azt mondtam elmélyülve, hogy egyikünk sem kezdi az életét úgy, mint egy fehér lap. 

Lementem a pincébe a kolléganőm után, rágyújtottunk egy cigire és elkezdtem kérdezgetni, hogy mit tud a nagyszüleiről. Kis idővel kilyukadunk az anyai nagymamájánál, akinek soha egy jó szava nem volt senkihez. Aztán nagyon fellelkesedett és elmondta, amit tud a családjáról. Trianon náluk is törés volt, Tóth felmenői voltak, nagy erdőgazdasággal rendelkeztek, aztán amikor elcsatolták a területeket, összefogott farönkökön "tutajoztak" le Magyarország területére. Aztán én is csatlakoztam a történethez, volt egy pár kép lementve a nemesi felmenőinkről, azokat kerestem, amikor észre vettem, hogy lefényképeztem valamikor még Angliában 2 oldalt egy könyvből. 

Később elővettem azt a két képet, s elolvastam. Agatha Christie - Hercule Poirot's Christmas (1938) regényéből a következő párbeszéd:

"After all I've told you?"
"I know dear, I know. But all that's in the past. It's all done and finished with."
"Not for me."
"No, because you won't let it die. You keep the past alive in your own mind."
"I can't forget."
"You won't forget - that's what you mean David."
His mouth set in a firm line.
"We are like that, we Lees. We remember things for years - brood about them, keep the memory green."
Hilda said with a touch of impatience:
"Is that anything to be proud of? I do not think so!"
He looked thoughtfully at her, a touch of reserve in his manner.
He said: "You don't attach much value to loyalty, then - loyalty to a memory?"
Hilda said:
"I believe the present matters - not the past! The past must go. If we seek to keep the past alive, we end, I think, by distorting it. We see it in exaggerated terms - a false perspective."
"I can remember every word and every incident of those days perfectly," said David passionately.
"Yes, but you shouldn't, my dear! It isn't natural to do so! You're applying the judgement of a boy to those days instead of looking back on them with the more temperate outlook of a man."
"What difference would that make?" demanded David.
Hilda hesitated. She was aware of the unwisdom in going on, and yet there were things she badly wanted to say.
"I think," she said "that you're seeing your father as a bogy! You're exalting him into a kind of personification of evil. Probably, if you were to see him now, you would realise that he was only a very ordinary man; a man whose life was far from blameless, but nevertheless merely a man - not a kind of inhuman monster!"
"You don't understand! His treatment of my mother ---"
Hilda said gravely:
"There is a certain kind of meekness - of submission - brings out the worst in a man - whereas that same kind of manner faced by spirit and determination, might be a different creature!"
"So you say it was her fault ---"
Hilda interrupted him.
"No, of course I don't! I've no doubt your father treated your mother very badly indeed, but marriage is an extraordinary thing - and I doubt if any outsider - even a child of the marriage - has the right to judge. Besides, all this resentment on your part now cannot help your mother. It is all gone - it is behind you! What is left now is an old man, in feeble health, asking his son to come home for Christmas."
"And you want me to go?"
Hilda hesitated, then she suddenly made up her mind.
"Yes," she said, "I do. I want you to go and lay the bogy once and for all."

Eszembe jutott, hogy amikor ezt olvastam, azt gondoltam, hűha ez az Agatha Christie nagyon tudott, illetve még jóval ezelőtt Hercule Poirot (csakis David Suchet által alakítva) volt a kedvenc sorozatom, meg persze Columbo. 
Volt szerencsém egy olyan helyen dolgozni Angliában, ahol az ápoltam egyik lánya színésznő volt, a másik pedig sminkmester, s dolgoztak együtt David Suchet-vel, rengeteg anekdotáik voltak és rengeteget néztük együtt a sorozatot. 
De vissza Agatha Christiehez, annyit olvastam róla régebben, hogy órákra elment sétálni és komplett párbeszédeket volt képes kiötletelni hosszú sétái alatt. Ezeken a sétákon születtek meg a könyvei.
Most újra rákerestem a nevére, s volt egy érdekes eset az életében. A férje bejelentette, hogy viszonya van egy nővel, amit nem akart feladni. Elköltöztek, Archiebald Christie folytatta a viszonyát, egyik este Agatha Christie lefektette a lányát, majd elment otthonról, 11 napra eltűnt, nyilvános keresésbe kezdtek, kiderült, hogy a férje szeretőjének a nevén becheckolt egy Spa Hotelbe, Agatha Christie ő maga nem emlékezett, hogy miért tette, vagy mi történt vele az alatt az időszak alatt. Retrospektíven az a megállapítás született, hogy disszociatív fugája volt.
Érdekesség még Agatha Christie életéből, hogy boldognak írta le gyerekkorát, már 4 éves korától megtanult magától olvasni, rendkívül élénk volt a fantáziája, azt képzelte, hogy a kertjük végtelen, s ajtók vannak benne elrejtve, amik különböző szobákra nyílnak. Mint az én pincém. Gyerekkorában voltak neki "képzeletbeli" barátai. 
Bár boldognak írta le gyerekkorát, 10 évesen ezt a verset írta "Cowslip" címmel:

There was once a little cowslip
And a pretty flower too
Yet she cried and fretted
All for a robe of blue

Now a merry little fairy,
who loved a trick to play,
just changed into a nightshade,
that flower without delay.

The silly little nightshade
thought here life a dream of bliss,
yet she wondered why the butterfly
came not to give his kiss.

Van egy dokumentum film fenn a youtube-on, ahol mutatják is az eredeti kéziratot, s ott én úgy látom volt még egy versszak hozzá, ahhoz képest, amit felmondanak:

"All told her she was silly
But that little naughty flower
Would not listen to their commands
And sat fronting by the hour."

Erről meg megint egy saját képem jutott eszembe, amit Lilithnek hívtam el, ezt még a Dakini fesztiválon láttam, megint csak LSD hatása alatt. Saját művterápián meg a tanfolyamon is sokszor előjött másoknál a pillangó, mit szimbólum és mások konszenzusos értelmezése az átalakulás és kiteljesedés, de szerintem ennél azért kell lennie egy jóval mélyebb jelentésének is. 

Hogy mit mondanék a könyv Davidjének és Hildájának? Hogy mindkettőjüknek igaza van, csakhogy nem a felnőtt férfinek kell látnia a zsarnoki apjuk földi mibenlétét, hanem a kisfiút kell visszavinni az időben és helyre raknia a jelenetet. Ahogy mi is tettük, egy kis segítséggel: