i gnósi eínai dýnami

- Úgy látom megint történtek dolgok.

- Én úgy érzem lassan valami okkult drámába csöppenek pszichoterápia helyett. Azt gondolom, hogy még jó, hogy drogoztam, mert az megtanított csak úgy elfogadni dolgokat, amiket látok... De inkább kezdem a jó dolgokkal.

- Kezdjük a jó dolgokkal, sokat mosolyogsz.

- Mint a vadalma. Alma volt egyébként a jelem az oviban. Bár nem láttam, de úgy érzem a Renegát megölelte Kicsi Orsit, mert már nem önelégültnek érzem a mosolyomat, hanem csak szélesnek és egy kicsit infantilisnek. Tegnap találkoztam a barátaimmal és teljesen extrovertáltnak éreztem magamat, mármint önmagamhoz képest, de nem vágtam a szavukba és sokszor megsimogattam a hátukat meg megölelgettem őket elköszönéskor, ennél azért kimértebb szoktam lenni. De ennyire nyitottnak lenni azért még nagyon fárasztó a számomra.

- Idővel egyszerűbb lesz. Mi történt még?

- Haza értem és egyből mentem aludni, mert azt hittem összeesek a fáradtságtól. És lefekszek és egyből elkezd fájni a fejem. Megcsináltam a nehéz érzést, erre mégjobban fáj a fejem és a hasam. Azt gondoltam ez így nem maradhat, úgyhogy egy kis évődés után a fehér szoba imaginációt választottam. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy a résnyire nyitott ajtónak a fekete csíkjai kicsik maradjanak, mert szóval olyan érzés fogott el, hogy mi lenne, ha feltépném az ajtót.

- De ellen álltál.

- Hát néha úgy érzem ezekkel a dolgokkal vékony jégen táncolok, szóval próbálok nagyon figyelni. Szóval jöttek képek, nem emlékszem az összesre sajnos. Az egyiken egy sötét szobában fekete festék volt szétterülve a falon, mint amit oda öntöttek. A következő képen ugyan úgy feketeség van, de némi holdfényben három nádszál hajlik a viharos szélben, jött még egy kép egy fekete gyászfátyolból szőtt virág nyílik ki, majd megint elfog az a szorongató érzés és eszembe jutott az aranylap, amit gyakoroltattál velem, mindig azt képzelem, hogy ott van a tenyeremben. Szóval lenézek a kezembe az aranylapra és úgy emelem vissza a tekintetemet az aranylappal együtt. És akkor velem szemben állt a fekete hajú lány, de a tekintetét nem láttam, mert kitakarta az aranylap. Tisztára olyan volt, mintha a kör horrorfilmben lettem volna.

- Megijedtél?

- Inkább egy várakozással teli feszültséget éreztem, meghogy hideg van. És bíztam benne, hogy az aranylap mindkét oldala aranyszínű és hogy ő is azt fogja látni benne és érezni általa, amit én. És így álltunk egy ideig, majd kiment az ajtón. Nagyon megkönnyebbültem. Utána már csak egy képre emlékszem, hogy megint sötét van és véres a kezem, de hogy ez az én vérem, de nincs érzésem ezzel kapcsolatban. Voltak még utána képek, de nem emlékszem rájuk, olyan mintha üres lapokat kéne pörgetnem.

- De itt még nem volt vége mindennek.

- Utána elaludtam, aztán hajnal kettőkor felébredtem, megnéztem az órát. Akkor veszekedtem magammal egy sort, hogy én nagyon fáradt vagyok és aludni szeretnék, de közben meg bennem volt, hogy fel akarok kelni és kiülni a teraszra, egy cigikávé kombóval és hogy most nagyon gondolkodni kéne. Itt Anonymous szerintem csúnyán lebuktál, hogy büdös bagós vagy te is.

- Senki sem tökéletes.

- Az álmosság nyert végülis, de most meg álmodtam. Itt most éppen terápián voltam. M. Zs. ült velem szemben, de a háta mögött ezer meg ezer könyv állt stócokban, meg ő sem úgy nézett ki, ahogy általában. A haja fehér volt, emlékeztetett az angliai manageremre, Monica Whitehurst-re, neki hófehér haja volt, de a szeme határozottan M. Zs. Beszélgettünk, hogy sokat haladtunk és, hogy ez jó. És mond valamit, hogy ezt tudnom kéne. És nem ismerem fel a szót, mert idegen szó. És hiába kérem, hogy ismételje meg, vagy magyarázza meg, csak mosolyog. És próbálok rákeresni a telefonomon, de mindig elütöm a betűket, és ahogy próbálom újra és újra úgy felejtem el a szó hangzását is és már annyira kétségbe vagyok esve, hogy nem tudok valami fontosat, hogy majdnem elsírtam magamat és itt megint megébredtem.