Álarc

Éppen körmöztem a munkahelyi műhelyben és már megint rám tört azaz iszonyat fejfájás és hányingerem is lett. Ilyenkor meg szoktam csinálni a nehéz érzés imaginációt, hátha rájövök, hogy már megint mi folyik a motorháztető alatt. Szóval megcsináltam és bedurrant az elmém. Hogy mit érzek éppen? Kín és kéj. Azt hittem a földre derít ez az egész, legszívesebben magzati pózba vetném magamat, hál' égnek ma nem jött dolgozni se a főnököm, se a kolléganőm, így fel mentem egy picit lerogyni az irodai székembe és elkezdtem gondolkodni, hogy már megint mi van.
Anonymous válaszol a maga csendes módján.
- Mit érzel?
- Kín és kéj elviselhetetlen elegyét. Mindjárt széthasad a fejem. Én értem, hogy ezeket az érzéseket el kell fogadni, de ez valami iszonyat.
- Mit gondolsz, kinek az érzései lehetnek ezek?
- A többieket már ismerem, Kicsi Orsi mindig lelkes, meg szivárványok meg buborékszivecskék, MOrsi olyan, mint egy komor metronómra akasztott to-do lista, de a felszín alatt azért elég mély érzései vannak. Ez a Renegát?
- Kíváncsi voltál, hogy mi van az álarca alatt. Azt hiszem levette.
- Azért tisztázzunk valamit. Azt tudom, hogy én én vagyok. Azt is tudom, hogy a többiek is én vagyok, ez azt jelenti, hogy ezek most már az én érzéseim is lesznek?
- Gondolj erre úgy mint egy színpalettára. Eddig egy limitált színpalettával dolgoztál és azzal próbáltál boldogulni. Most több színed lett. Szerinted van olyan, hogy rossz szín?
- Nincs, de olyan van, hogy egy szín nem illik a képbe.
- Van olyan, igen. A palettád lett szélesebb. A színeket továbbra is te választod meg. A Renegátnak nem nagyon volt eddig választása, ezt azért ne felejtsd el. De feladta a színeit és most már közös palettából dolgozhat ő is. Emlékszel, amikor MOrsival úgy mond emlékeket cseréltetek?
- Emlékszem, az érdekes élmény volt. Én mindig azt hittem, hogy MOrsi nem tud sírni, aztán megtörtént az a beszélgetés és kifakadt, hogy ha külön testben lennénk én lennék a legjobb barátja, aztán én is kifakadtam, hogyha így lenne, bizonyára nekem is ő lenne a legjobb barátom. A valóságban persze kétszer bőgtem magamon. Érdekes volt, de érzésileg igaznak tűnt. De most nem jöttek emlékek és a Renegát sem beszél.
- Majd biztosan fog beszélni.
- Eszembe jutott valami egyébként.
- Mégpedig?
- Egyszer még régen beszélgettem a Miro nevű barátommal, akkoriban voltak a pánikrohamaim. Ő azt mondta, az ember hajlamos arra, hogy elővegye a régi fájdalmait és mint egy bonbonos dobozt kinyissa és kéjesen kóstolgassa. És én azt gondoltam, hogy nem akarok ilyen ember lenni. Jól betéptem és elképzeltem, ahogy bezárom a magam bonbonos dobozát. Aztán elkezdtem terápiára járni és már pár alkalom után azt a képet láttam az elmémben, hogy zörög és feszül egy doboz és hogy akármit is jelentsen ez, én ezt nem akarom.
- De mégis mentél.
- Mert aztán feltűnt, hogy visszabeszélnek a gondolataim, aztán az is, hogy nem csak nekem...
- És még miért?
- Meg persze jobban is kezdtem magamat érezni és már nagyon keveset stresszelek. Értem persze, hogy hova akarsz kilyukadni. Én nem tudom, hogy minek tartotok, én azt gondolom, hogy igyekszem. Azt is gondolom, hogy itt mindenki igyekszik. De én arra is emlékszem, hogy milyen volt, amikor Évivel megtörtént az a dolog és minden fekete lett és úgy éreztem kiszippantott a világűr és már soha nem találok vissza, kész, el vagyok vágva mindentől végleg. Azt megélni, szóval arról az jut mindig eszembe, hogy annál még a halál is jobb. Szóval az is egy dolog volt. De utána 3 hónapba telt mire összeszedtem magamat abból az élményből. Én nem tudom hány ilyet, meg idegösszeroppanást lehet elviselni, de nem szeretnék egyszer arra ébredni, hogy egy intézményben motyogok magamba és a hátralévő életemben zsírkrétákkal színezgetek, mert az agyam bedobta a törülközőt.
- Azért emlékeztetnélek, barátilag, hogy bár nagyon ijesztő volt, se meg nem haltál, se benne nem maradtál és akkoriban sokkal kevesebb eszközöd volt. Most mindenki sokkal óvatosabb. Gondolkodtál a bizalom és álarc dolgon?
- Igen, azt hiszem tudom hova akartál kilyukadni a múltkor. Azt hiszem az álarc az önmagunk fel nem vállalását jelenti, nehéz valaki olyasvalakinek segíteni, aki nem vállalja fel önmagát.
- Hogy van a fejed?
- Már jobban.