Hogy milyen egy rossz nap

Megírta valaki más helyettem. Tűpontosan. Csak annyi kiegészítést tennék hozzá, hogy néha azt is gondolom, hogy jobb lenne, ha simán őrült lennék, akkor befeküdhetnék nyugodtan egy kórházba és hajrá, tartson el az állam, amíg zsírkrétával maszatolok. Csak közben kristálytisztán tudod, hogy nem, nem vagy őrült, csak vannak nehéz napok. Bemásolom, eredeti bejegyzés itt: Serial-Slut.blogspot.com

Az elmúlt napokban eléggé szétestem, mondhatjuk. Nem igazán mentem ebbe bele eddig, de most úgy érzem, hogy ki akarom írni magamból, mit is jelent egy rossz nap vagy napok.

 

Alig funkcionálsz, bár ezt van, hogy csak ti tudjátok. Folyamatosan disszociálsz, és csak robotszerűen mész át a napi rutin dolgokon, miközben szembesülsz azzal, hogy közben nem vagy képes bekapcsolni a tévét vagy csatornát váltani. Nem tudod, hogy kell. Ez tarthat pár percig, de órákig is.

 

Minden triggerel. Az égvilágon minden. Megfogadod, hogy semmi olyat nem nézel vagy nem hozol fel egy beszélgetés során, ami disszociációt válthat ki, de már fogalmad sincs, hogy mit kellene elkerülj. Semmi logika sincs abban, hogy ugyanaz a dolog miért vált ki belőled két különböző és mértékű reakciót rövid időn belül.

 

Néha szinte nincsenek gondolataid, másik pillanatban ezernyi átfut az agyadon, és fogalmad sincs, azok a sajátjaid-e. Az egész rendszer disszociál, nem csak te. Az "átérzés" állandóan jelen van, ezért különböző érzelmek között csapongsz.

 

A "mi" új értelmet nyer, mert sokszor nem tudod, ki vagy. Az agyad melyik része vagy. Valamelyik. A testedet nem érzed a sajátodnak, csak van. Úgy igazán semmit sem érzel a sajátodnak, minden csak van.

 

Néha órákon át teljesen "tiszta" a tudatod, mintha egy csettintésre elmúlt volna, aztán hirtelen újra lecsap.

 

Megszoktad, hogy felkelés után az emlékeid kuszák, de most nap közben is megtörténhet, hogy elveszíted a fonalat. A DID sajátossága, hogy emlékszel arra, hogy valamire nem emlékszel, mint amikor álmodtál valamit, de már csak azt tudod, hogy álmodtál valamit. Máskor rád törnek emlékek, amik szinte újnak hatnak vagy azok is, de aztán elhomályosulnak, persze, csak miután kiakasztottak.

 

A belső beszélgetések néha teljesen tiszták és összeszedettek, próbáljátok értelmezni a helyzetet, a másik pillanatban minden összekeveredik. Néha van, aki még tartja a frontot, néha már senki. Néha mintha mind egyszerre lennétek elöl, de fogalmatok sincs, hogy ez mennyire igaz.

 

A világ idegennek hat, és úgy érzed, mintha napok óta nem aludtál volna, minden olyan furcsa, ködös, távoli, darabos. Elmész a boltba, étterembe vagy beszélsz emberekkel, de mintha nem te lennél ott, mintha nem is lenne valóságos, mintha valaki más álmában lennél, közben viszont félsz attól, hogy ez túlságosan látszik rajtad. Próbálsz "helyesen viselkedni", de úgy hiszed, hogy nem vagy rá képes.

 

A gondolataidat nem időnként felejted el, hanem fél percenként. Nehéz visszatérni oda, ahol abbahagytad, de erőlteted, mert tudod, hogy ilyenkor azt kell csinálni.

 

Az idő nem létezik, három óra csak úgy kiesik. A bioritmusod felborul, állandóan fáradt vagy és fáj a fejed. A váltások gyakoriak, de nincs bennük tudatosság, se nem trigger hatására történnek.

 

Próbálod megtalálni, mi az, amire oda tudsz figyelni, visszahúz a valóságba. Ha koncentrálsz, az jó, olyankor a tünetek enyhülnek, de nem tarthatod ezt fenn örökké, mert fárasztó, és amúgy is hamar ki lehet zökkenni. A grounding technikák nem működnek, bár néha bebeszéled magadnak, hogy igen.

 

Ha alszol, gyakran felriadsz furcsa dolgokra: hangokra, érintésre, de amikor felkapod a fejed, a párod nincs a közeledben, a kutyák pedig messze fekszenek tőled. Néha azt álmodod, hogy felriadsz. Máskor azt álmodod, hogy felriadsz és valami történik veled vagy körülötted, de visszafekszel. Utána, már ébren nem tudod eldönteni, hogy mindebből mi volt a valóság, és olyankor bizonyítékot akarsz szerezni, de többnyire nem lehet, szóval a kétely ott marad, végül elengeded.

 

A rossz emlékek néha csak úgy megtámadnak és olyan valóságosak, mintha most történnének vagy tegnap. Máskor mész az utcán és megérzel egy illatot, amiről tudod, hogy nem lehetne ott, az agyad pedig beindul.

 

Az alterek meg akarnak győzni arról, amikor igazán elér egy mélypont, hogy nem vagy beteg, nincs DID-d, csak álmodod vagy beképzeled magadnak, és vannak pillanatok, amikor ezt el is hiszed, mert megnyugtat.

 

Túlérzékeny vagy, különösen arra a napszakra és velejáróira, amik rossz emlékeket idéznek. Az átlagosnál is rosszabbul viseled a meleg, napos nyári délutánokat, összerezzensz a hirtelen hangoktól vagy  váratlan vizuális ingerektől.

 

Időnként pánikolsz, émelyegsz, kifutnál a világból. A fóbiáid felerősödnek.

 

Ezek a tünetek jobb napokon is előfordulnak, egyik sem új, de nem kapod őket ennyire intenzíven, mindet együtt, sőt van nap, napok, amikor szinte egyik sincs. A rossz napokon várod, hogy lecsendesedjenek, hogy visszakapd magad, újrainduljon a rendszer és visszaálljon a normálisba. Az új normálisba. Terápia előtt vagy után is megélsz hasonló napokat, bár ez nem törvényszerű, néha csak órákról van szó. Néha tud segíteni a szakértő vagy a párod, néha semmi.

 

Hát ez a DID.