A Seggfej

A Seggfej részen gondolkodtam. Először is kurvára dühös vagyok rá. Mindannyian nagyon dühösek vagyunk rá. Ha külön ember lenne, biztosan agyon vernénk. Találtam is rá egy mémt.

Persecutors need love, too. A Seggfejeknek is kell szeretet, jut eszembe, de nem tudom, hogy egy ilyen részt, hogy lehet szeretni. De inkább próbálom perspektívába helyezni a dolgokat. Anonymous szeret ilyesmiken agyalni.

Szóval úgy kezdődött, hogy MOrsi vitt el minket terápiára, ő ítélte meg, hogy jó lesz-e itt nekünk vagy sem, azt hiszem a Brainspotting győzte meg, ha el képzelem őt, egy hatalmas molinót tart a levegőben, amire az van írva: I <3 Brainspotting! Én, a szorongó Orsi pedig szépen fokozatosan kezdtem részt venni, de már akkor furcsa volt, hogy néha beszólok neki. Például egyszer azt mondtam:
- Már ne is haragudjon, de engem nem az érdekel, hogy Ön mit gondol a sírásról, hanem, hogy én mit gondolok róla. Először azt hittem MOrsi az, mert eléggé védekezőben nyomta és tudja, hogy a gyerek részbe hamar átcsúszunk, ha nagyon elkezdünk sírni. De most már azt gondolom, hogy a Seggfej részem volt az.

Aztán volt az a januári eset. A földön ültem az asztalnál és egy bizonyos traumára terelődött a szó, meghogy ezzel foglalkozni kéne, úgy emlékszem kisgyerekként vettem részt benne, nagyon biztonságban éreztem magamat, mellettem ült a terapeuta, mintha egy kedves szappanbuborékban lettem volna. Szóval elkezdte firtatni ezt a dolgot és azt éreztem, hogy a buborék fájdalmasan kipukkan, MOrsi azonnal beugrik, próbáljuk mondani, hogy nem, nem és nem. Tovább próbálkozik, itt viszont már érzem, hogy dühösen nézek rá és elfojtott agresszió van a hangomban és félbe szakítom: Ezt azért, csak had mondjam el... és mintha megremegne a terapeuta válla, s közben azt válaszolja: Jól van Orsi úgy látom nagyon védi a határait. Vannak másfajta módszerek is, de azok tovább tartanak és előhúzott egy Rorschach képet... és itt valami történt. A fejemben megjelent egy kép, de nem tudom mi, mert egyből fekete lett minden, mármint a külvilágot észleltem, csak a fejemre hunyt totális sötétség és olyan volt, mintha rángatták volna a szemizmaimat. MOrsi ugrik be megint, hogy kurvára nagy gáz van és majd megfeszül, hogy a tekintetemet a Rorschach képre tudja szegezni. Halálfélelem és közben egy másik rész mintha konstatálta volna, hogy a terapeuta előidézte ezt az állapotot, látja, hogy valami történik bennem, de csak néz és nem segít. Azt hiszem a Seggfej részem itt döntötte el, hogy ő kihagyja magát a buliból és hogy nem kedveli a terapeutát. Aztán végre sikerült a Rorschach képre néznem, amin egy cuki vízalatti jelenetet láttam, korallal meg bohóchallal és majd kiszakadt a tüdőm, hogy levegőt vegyek. 

Innentől fogva határozottan kerültem, hogy a földre üljek nagyon sokáig, meg azt sem akartam, hogy mellém üljön, de utóbbiban hajthatatlan volt. Szerencsére. 

Aztán jött az intézmény-gyógyszer megbeszélés, aminek a végén elég hülye hangon azt mondtam, hogy csak ne zárasson diliházba. Amikor kimentem bekötni a cipőfűzőmet, azt hiszem megint vicsorogtam, csúnyán néztem és közben a fejemet csóváltam a terapeuta felé. Ő meg próbált, hm talán egy passzív-behódoló testtartást felvenni, de úgy emlékszem ettől még idegesebb lettem, de csak fogtam magamat és elmentem. Itt megint azt hittem, hogy MOrsi az, mert az érzet az a radikális önvédelemről szólt. És MOrsi szokott védőfeladatokat ellátni, de MOrsi verbális, igaz, hogy szűkszavú, de verbális.

Volt egy olyan beszélgetésünk is, hogy a terapeuta elmondta, ő neki 10 alkalommal előre kell készülnie, mivel nem engedheti meg magának, hogy a páciense öngyilkos legyen, vagy esetleg rágyújtsa a lakást. Itt kiraktam a jobb és bal kezemet, elutasítóan, hogy nem. MOrsi és kicsi Orsi, de én meg azt éreztem, hogy önelégülten röhögök, hogy mégis fél tőlem. A Seggfej rész. 

A Nyírő után nyugisak lettek a dolgok, egyrészt nagyobb transzparenciára szavaztunk magunkban, hogy bemutatkozzunk a terapeutának. Ezt nem tudom leírni milyen nehéz volt, rajzolsz csuhás alakot, kisgyereket, félarcú Orsit, hosszúhajú Orsit, mosolygós Orsit, egy sérült gyereket meg egy töredezett arcot és egyszerre érzed, hogy igaz, meg azt, hogy őrült vagy és azt, hogy olyan dolgokat kell elmagyarázni, amit te magad sem értesz igazán. De haladtunk előre, MOrsi is elmesélte a gyerekkorát, elmondtuk az anyus dolgokat, a buszos esetet, szóval elég sok mindent, de nem nyúltunk a januárban felmerült traumához.

De mégis volt egy kirívó pont, amikor a nárcisztikus vadászról beszélt a terapeuta. Azt határozottan mindenki magára vette (ez a baj azzal, hogy ennyi Orsi van egy légtérben, nehéz differenciálni, hogy kinek is szól a dolog), de azt hiszem a Seggfej rész, aki valljuk be, eléggé nárcisztikusnak tűnik, ezt az egy dolgot magára vette: ő nem állatkínzó, illetve még egy dolog, nem ölne embert. Ennek a beszélgetésnek a végén mondta a terapeuta, hogy itt az ideje, hogy szembesüljek az érzéseimmel, ne feledjem ez egy biztonságos hely. A lehető legmegvetőbb hangnemben, legalábbis ezt érzékeltem. Azt hiszem a Seggfej rész akkor döntötte el, hogy végképp nem fog együtt működni olyannal, aki ennyire lenézi és tévesen ítéli meg. Van önérzete az biztos.
Itt álltam át fél adagnyi antipszichotikumra, azt hittem megpusztulok a sírástól, vagy négy napot bőgtem át. Egyszerűen nem tudtam felfogni miért merül fel újra és újra az agresszió, a gyerekbántalmazás, az állatkínzás, a nárcizmus az ülések folyamán, amikor nagyon szeretem az állatokat és soha nem bántanék gyerekeket és az én alapszemélyiségem egyáltalán nem nárcisztikus. Kicsi Orsi sem az, MOrsi sem az és Anonymous sem az. És ez a legrohasztóbb ebben az egész személyiségzavarban, hogy de, de van egy részed, amelyik, ha triggerelődik, elég mocskosul tud viselkedni.

Aztán megcsináltuk a harag háza imaginációt, amiben én azt gondolom, hogy egy sikeres mentőakciót hajtottunk végre kicsi Orsi kiszabadítására a büntetőszobából, majd azzal fejeztük be a beszélgetést, hogy elmondta háromféleképpen is, hogy nem büntetésből vagyok ott. Egy zseni. Utána jött a papás álmom, hogy a papa nem hibáztat többé és megölelt. Azóta azt érzem, hogy kicsi Orsi egy nagyon biztonságos helyen van. 

Ezen felbátorodva Anonymous belecsapott a közepébe a csótányos történettel, azt gondolom, hogy mindenkit kicselezett, de nagyon fontos volt neki, hogy ez megtörténjen. 

Konkrétumokat nem tudok, de ami megállapítható:

1. Élmény szinten halál félelemmel tölt el, minden fekete, s ennél még a halál is jobb. Ettől és az ehhez kapcsolódó emlékektől fél a legjobban.

2. Azt gondolom, hogy lehet, hogy két gyerek rész van. Kicsi Orsi is eléggé non-verbális, inkább mosolyog, mint a tejbetök, meg bólogat. A másik rész, pedig a non-verbális vicsorgó, agresszív. Azt nem érzem, hogy konkrétan bántani akarna bárkit is, nincs ilyenkor gondolatom, csak egy ilyen hihetetlen erősségű önvédelmi kényszer, hogy maradj távol tőlem, ne merészkedj közelebb, ne nézz. Erről mindig az jut eszembe, hogy a papám a húgomra mindig azt mondta: akasztófavirág. A gyerek, akit sosem szerettek, a gyerek a halál árnyékában. Néha azt gondolom, hogy ő van a pincében egy késsel a kezében és kicsi Orsit akarta mindig is elkapni, mert kicsi Orsi a papa szemefénye volt. De ez már többé nem opció.

3. A Seggfej utálja az egész bagázst és ott tett keresztbe, ahol tudott, a pince és hogy mi van benne, az ő szennyese és nem akarja, hogy bárki is oda menjen. Mert fél tőle, talán fél szembenézni azzal, ami vele történt, vagy fél, hogy megsemmisítené az emlékezés. Azt hiszem kifejezetten utálja MOrsit, mindig valahogy ráterelte a gyanút. Pedig MOrsi segíteni akart, csak túl kicsi volt, szerintem a mai napig lelkiismeret furdalása van emiatt. Azért remélem, hogy egy picit kupálódott ő is a terápia alatt és a jövőben visszafogja magát.

Kurt Vonnegut jut eszembe megint:

Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának.

Elég határozottan elképzeltem, hogyha nem hagy élni, boldognak lenni, kiteljesedni, bántani meri kicsi Orsit, vagy bárki mást, akkor rögvest egy férfi terapeutához fogok fordulni, tudom melyik traumákhoz kell nyúlni, erős antipszichotikumot fogok szedni és ha össze mer roppantani, akkor a Thalassa-házban fogja magát találni, egyedül. Ez elég hatákonynak bizonyult, mert azóta nem kapom a torokelvágós képeket és a szorongásaim is megszűntek.