Művészetterápia 1.

Heti egy alkalommal részt veszek egyelőre online művészetterápián, de majd lesz offline része is. Ez tetszik mindenkinek, mert nagyon kíméletes és mindenki részt tud benne venni. Azt gyanítom, hogy MOrsi bár nagyon ügyes, neki semmi kézügyessége nincsen. 

Az első alkalommal egy képet kellett csinálni arról, hogy mi foglalkoztat minket. Akkoriban történt olyasmi, hogy MOrsival emlékeket cseréltünk. Ez egy olyan dolog, hogy tökéletesen emlékszem az elmúlt tizen év eseményeire, voltak olyanok, amikről azt gondoltam, hogy bár megtörtént, de nem értettem, hogy miért éppen az történt, ami, s amolyan "ez nem én voltam" érzés társult hozzá.

Ez egy csütörtöki nap volt, agyagozás után, miközben tartottam haza fele, jöttek az emlékek és a döbbenet és közben pofákat vágok: meglepődés, részvét, sajnálat, kétségbeesett magyarázkodás. Azt hittem felrobban a fejem. Mintha egy regényt kétszer olvasnál el, az esemény ugyan az, de a főszereplők teljesen mások, más dolgokat vesznek észre, másként reagálnak és másokba lesznek szerelmesek. Nagyon megsajnáltam MOrsit, én azt feltételeztem róla, hogy ő amolyan magányos farkas, aki csak a célokkal foglalkozik. Közben volt ő is szerelmes, csak megtanulta elfogadni, hogy neki nem lehet, amolyan trubadúr lett, apró figyelmességekben fejezte ki magát, s mindig próbált arra figyelni, hogy önazonos tudjak maradni. 

Sírni is tud, azt hittem ez az én szuperképességem, hogy én aztán tudok bőgni, ha kell és azt hittem MOrsitól ez távol áll. De MOrsi is tud sírni, az ő története egyébként eléggé szívszorító. Alkudozom magammal: MOrsi neked is beszélni kellene a terapeutánkkal, nem akarom, hogy úgy tűnj el, hogy csak én tudtam rólad. MOrsi erre mindig vállat von, ő csak azt akarja, hogy én jól legyek és az legyek, aki lehetnék, ha nem szoronganék állandóan, szerinte klassz vagyok és ha külön testben lennénk biztosan én lennék a legjobb barátja. Ha külön testben lennénk, biztosan MOrsi lenne a legjobb barátom. 

Szóval ez a kép rólam és MOrsiról szól.